Tisztelt Olvasó!

Sorozatos - tőlem független - technikai problémák miatt a blogbejegyzések a facebook.com/takacskrisztianir oldalon folytatódnak.

Megértését köszönöm!

2001. március. Születésnap - Ajándékok és előjátékok I.

Születésnap VIII. Ajándékok és előjátékok I.

Megérkezett a desszert és a hozzáillő tokaji aszú. Lali mindig szerette az almás pitét, de nem gondolta, hogy vaníliafagyival ilyen jó is lehet. Persze a fagyit aszúval is megbolondították. Elmerült az ízek kéjes élvezetében és csak Iván csörgetésére tért magához. Barátja kedvesen kocogtatta a poharát, áldomásra készen.

• Nagyon élveztem a vacsorát, köszönöm magunknak a szervezést, ám mivel ez Lali szülinapja, eljött a pillanat, hogy megajándékozzuk. Mivel évek óta angol foci és elsősorban Arsenal meccsekre invitálsz minket, fiúkat, nagy örömmel adjuk át kedvenc csapatod legjobb játékosának, Thierry Henry-nak a 14-es mezét. – Kacsintott. – Ez persze csak a fiúk ajándéka, ha jól tudom, a lányoktól meztelen képet kapsz vagy egy zongorát...

• Ha választhatok, az előbbit! – kívánt Lali.

• Tréfáltam. A mez mindannyiunk ajándéka.

• Köszönöm. Nagyon jól esett a meglepetésvacsora és örülök, hogy mindannyian eljöttetek. Ez teszi az estét igazán széppé. Semmi baj nincs azzal ugye, ha cserébe megszerveztem a csapatnak egy háromnapos május elsejei gleccsersíelést??? – Rövid várakozás után folytatja. – Úgy veszem észre a fennakadt állakból, hogy más programot terveztetek. Sebaj, mondjátok le! A szállást már lefoglaltam, nincs menekvés, jótett helyébe, jót várjatok!

• És hová megyünk?

• A Mölltaler gleccserhez. Három-négy napra tökéletes, péntek délután indulnánk, kedden jönnénk vissza. Tegyétek le a tollat hamar, mert az indulás pontos lesz, az út hosszú, cirka hét óra.

• Ez melyikünk ajándéka? – kérdezte Erika.

• Mindannyiunké, de leginkább az enyém. A síelés fantasztikus buli, esténként meg együtt lehetünk egy faházban és mondjuk.... monopolyzhatunk – mosolygott rá vissza Lali.

• Duzzogva, de elfogadom – nevetett Vali, – de csak a monopoly miatt! – Beleegyezése elűzött minden ellenérzést a lányokból. Szép lassan Erika és Edit is bólintottak. Lali állandójellegű tettestársaival ilyen probléma sosem volt, a fiúk imádták az efféle párnapos utakat (főleg, ha nem nekik kellett megszervezni!)

Miközben a társaság lassan szedelődzködött a kínai kommunista párt központi bizottságát megszégyenítő négy és félórás vacsora után (igaz, azt a kínaiak állami pénzen eszik!), csak Lalinak tűnt fel, hogy a női mosdóba betért Erikát néhány perccel később Csumbi követte.

Erika is felfedezte a betérő férfit.

• Hát te meg mit keresel itt?

• Hoztam bort, sajtot és óvszert, hátha piknikezni fogunk!

• Undorító vagy!

• Pedig még csak most kezdem.

• Remélem kézmosással...

• Nem, dumával.

• Gondoltam, hogy nem marad ki a bla-bla-bla...

• Akkor kezdjük rögtön a szexszel?

• Mondtam ilyet?

• Mit csináljak, ha nekem mindig olyan nőnek tűntél, aki mélyen odalent azt szeretné, ha nagyon megaláznák. Az ilyesmi rettentően melós tud lenni, de mit tegyek, ha tökéletesen alkalmasnak érzem magam a feladatra.

• Kíváncsi lennék, milyen mélyre süllyedsz, kérlek folytasd! – biztatta Erika, az érdeklődés legcsekélyebb külső jele nélkül, ám a Csumbihoz hasonló figyelmes szemlélő látta: ez csak álca. Pofátlansága imponált a nőnek.

• Amilyen mélyre csak lehet. És utána ismét és megint és újra. Az a problémám, hogy az én adottságaim nem engedik eltűnni a benned fel-felbukkanó mocskosan huncut kislányt, aki alig várja, hogy végre valaki kiszabadítsa. A te bajod, hogy óriási önfegyelemmel bent tartod ahelyett, hogy kiengednéd. Akkor nem kéne bemennem érte és megúsznám a melót. Ám sajnos az élet csapásai engem sem kímélnek, be kell mennem érte. Sebaj, van búvárfelszerelésem pipával. A kislány kiszabadítása minden erőfeszítést megér, akár az életemet is feláldoznám érte.

• Milyen rendes vagy! – álcázta Erika lenyűgözöttségét kérdéssel, tetszett neki a szellemes monológ

• Persze, vedd csak le a kosztümödet, hadd lássam a bugyid!

• Na kifelé, te szélhámos.

• Sajnálom! – mondta Csumbi és jó mélyen a szemébe nézett. Tudta, hogy nyert és csak idő kérdése, hogy a nő megkívánja és behódoljon. Ilyen egyszerű ez. Csak sokan nem tudják kiválasztani a megfelelő pillanatot, a megfelelő helyszínt, a megfelelő szöveget, a megfelelő taktikát vagy csak a bátorságuk és a nehéz pillanatokban a kellő lélekjelenlétük nincs meg ahhoz, hogy a szükséges lépést megtegyék. Benne minden megvolt. Ki ne használta volna ezt ki az ő helyében. Kezet mosott és kiment.

Erika néhány percig csak támasztotta a falat. Lába remegésén éppen úrrá tudott lenni, különben még a férfi jelenlétében kényszerül leülni, ami a totális vereség beismerése lett volna. Ritkán voltak ilyen pillanatai. Aztán összeszedte magát és kiment a védelmet jelentő „tömegbe”.

Később már az utcán a félénk Zoli – kapcsolata ellenére – összeszedte a bátorságát és a továbbra is káprázatosan festő Valihoz lépett.

• Elkísérhetlek? Nem szeretném, ha ebben az elegáns kosztümben egyedül kéne hazamenned.

• Ne haragudj, ez most nem alkalmas, majd máskor.

• De hát miért?

• Még van némi megbeszélnivalóm.

• Kérlek, nem bírlak nézni ebben a gyönyörű kosztümben...

• Jó, akkor neked ajándékozom, hogy vele lehess! – vágott közbe a lány.

Zoli szóhoz sem jutott. Úgy érezte jó szándékkal közeledett és a durva visszautasítást semmi sem igazolta. Vali izgult, ezért vetette el a sulykot. Sosem kezdeményezett még a férfiaknál, egyszerűen nem volt rá szüksége. Tizenéves kora óta a lekoptató dumákat kellett gyakorolnia. Minden létező helyzetben kapott már ajánlatokat. Gimnazistaként egyszer egy fuldokló fiút mentett ki a strandon. Amikor magához tért, a nyolcéves kissrác járni akart vele. Szelíden leszerelte. Most is ezt kellett volna tennie, ám izgult. Lalira gondolt és a fiú születésnapi ajándékára. Vajon mit fog szólni???

Az első rész a szereplőkkel, a második, Iván válásával, a harmadik, Zoli új, problémás barátnőjével, a negyedik a szép Vali gondolataival, az ötödik, Erika nőies bosszújával, a hatodik a csajozóművésszel és a hetedik a "pávával" a linkeken.

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

2001. március. Születésnap VII. - A páva

Ez a nő egy páva! – gondolta Erikáról Csumbi. – Eszes páva, de akkor is csak egy páva, aki saját szépségében tetszeleg. Senki sem lehet igazi csajozóművész, ha nem tud a nőkkel hosszabban és felületesen csacsogni. Csumbi ismerte a különböző horoszkópok világát. Gyakorlati hasznukat csak abban látta, hogy bőséges témát adott, amit bárhol és bármikor bevethetett.

A maja horoszkóp páválya születésileg is passzolt Erikához. Európai szemmel a páva, egy szép, színes, félvad, a farktollát „csóváló” madár. Ám a maják sokkal többre tartották: erős, magabiztos, védelmező állatnak. Szerintük a jegy szülöttei szociálisan érzékenyek és képesek biztonságot nyújtani az elesetteknek is. Őszinték, kitartóak, nyíltak, sajátos öniróniával, humorral. Eredeti, barátságos, a társaság közepére törekvő figurák, akik eléggé kreatívak és kiváló versenyző-típusok. Illett Erikához. Meztelen szakítása valóban elég kreatív volt.

Ám nemcsak a páva, a méhkirálynő szerep is illik hozzá. Mindig lesznek körülötte pasik, mindig próbálgatnák rajta az erejüket és valószínűleg egy sem lesz, aki uralni tudná, maximum átmenetileg. A kérdés az: megéri-e ezért az átmeneti időszakért??? – töprengett Csumbi.

Mint a legtöbb nőcsábász, Csumbi is irtózott az erős nőktől. Mindig bonyodalommal jártak, nehézkes volt a meghódításuk és ha megtetszett nekik, rögtön elkezdték kicsinyes játékukat, a „szárnyvagdosást”. Korlátozni kezdték, igyekeztek magukhoz szoktatni és az életét irányítani. Csumbi gyűlölte ezt az állandó kontrollt. Ha valaki mellett megmarad, annak biztosan el kell fogadnia szabadságvágyát. Cserébe ő is lemond a kis kalandjairól. De vajon lesz-e ilyesvalaki?

Másrészt nem tudott mit kezdeni a nem-elnyomható, nem-leigázható nőkkel, akik annyira természetesen erősek voltak, mintha nem lett volna (több) gyenge pontjuk. Az ő adottsága ez(ek) villámgyors megtalálása és kihasználása volt – ösztönének, széleskörű tapasztalatának és repertoirjának köszönhetően. A sikerhez egyvalamire volt szüksége: sohasem szeretett bele a nőkbe. Mindent higgadtan elemzett. Akár egy nagy teljesítményű számítógép, kockázatelemzést végzett. Sikeres volt, módszere nem szorult felülvizsgálatra. Csumbi szerette a szexet, így könnyen és sokszor elérte célját. Még a romantikát is megtervezte. Ide, ekkor, ilyen piknikkosárral. Romantikusoknak ilyesmire van szükségük a megdöntés előtt? Sebaj, jöhet. Szó szerint vette a régi mondást: a világ összes nőjét úgysem dughatod meg, de azért törekedj rá! Pontosan ezt tette. Számára minden nő meghódítható volt, így vagy úgy.

Ám legnagyobb előnye egyben legnagyobb hátránya is volt. Senkiben sem bízott és sosem szeretett bele a nőkbe. Félt a kontroll elvesztésétől. A szerelem pedig csak erről szól. Kiszolgáltatod és teljesen feladod magad valaki kedvéért. Ha jól választottál partnert, valameddig működhet. Csumbi azonban sosem mert igazán szerelmes lenni. Gondolkodása a cölibátusi fogadalmat tett középkori szerzetesékére volt jellemző: a szerelmet betegségnek tartotta. Voltak lányok, akikkel jobban érezte magát, de még sosem volt olyan, aki előbb-utóbb ne akart volna túl közel férkőzni hozzá. Ez pedig mindig a döntések és a függetlensége feladását jelentette. Ha ez minden igyekezete ellenére többször is előfordult, szakított. Hűséges típus sosem volt, semmiféle ígéretet nem tett erre vonatkozólag, inkább csak mondogatta, hogy igyekszik. Sokat ígért, keveset adott. Ha nem a szexet, hanem a hatalmat szerette volna, kiváló politikus lehetett volna.

Függetlenségével és nyugalmával (vagy inkább hideg érzéketlenségével??) mégis hódított, mert a nők hinni akartak neki. S mire a legtöbb áldozata felismerte tévedését, ő már túl volt a kötelező három meneten, addigra már a legtöbbjüket unta is. Akiket meg nem, azoknál vigyázott, hogy ne szeressen beléjük. Gépszerűen működött. Hiába no, ha valakit egy kockázatelemző szoftver vezérel...

Persze nézhetjük pozitívan is: Csumbi tudta a korlátait és elég erős volt, hogy ne lépjen ki közülük. Nem kereste a bajt, nem ment helybe a lószerszámért – ahogy a közönséges, ám nagyon találó mondás tartja.

30 éves korára három hiba volt a rendszerébe kódolva. Alapvetően magányos volt, de ezt még lehetett kezelni vagy megszokni. Ám a sok randevú és nem elmélyített kapcsolat egy idő után az unalmat hozta el, hiszen érzelmileg sosem engedte el magát. A személyek és a helyszínek változtak, de a történet mindig ugyanaz maradt: meghódít, járni kezd, megkúr, lepattint. Harmadrészt olyannyira bejött a csajozóművészete, hogy tényleg elhitte magáról: orákulum. Tudta: tapasztalatait könyvben írja meg, amit ő csak Csumbi Csajozós Alaptörvényeinek hívott. Elegánsabb cím, mint a Csumbi Csapodárságának Csodái, ám egója mindkettőtől nőttön nőtt.

„Páva, akitől állandó merevedésem van. Nem értem. Korábban sosem vettem észre, hogy e társaság középpontjaként riválisom lenne, most meg már harmadszor figyel rá mindenki, miközben jobbnál jobb történetekkel ajándékozom meg őket. Egy asztaltársaság élete a figyelem felkeltéséről és megtartásáról szól és Erikát valahogy nem tudom legyőzni. Mondanám, hogy az ágyban majd, de ez a nő túl veszélyes. Majdnem olyan magas, mint én, de ezzel sincs baj, mint azt majd a könyvem harmadik kötetében, a javított kiadásban elemzem, mert fekve minden nő ugyanolyan magas. Esetleg lehetne ez a főcím? De akkor, hogy kerül bele a Csumbi?” – morfondírozott az élet legfontosabb dolgairól...

Erika megérezte. Spontánabb volt, semhogy valaha is eltervezzen egy kapcsolatot valakivel. Típusa sem volt és szüksége sem volt rá. Hitt is abban, hogyha nyitott marad, majd az élet hozza magával a megoldásokat, korábban is mindig ez történt. Felmerült egy probléma a férfiakkal kapcsolatban és valahogy megoldódott. Bízott az intelligenciájában, amely a megfelelő pillanatban mindig a megfelelő lépést dobta. „Csak lazán. Ez a manusz vonzó és valamiért legyőzhetetlen. Ő meg – ellenérzései ellenére – mindig is nyitott volt a férfiakra. Ki tudja, melyikük lesz majd az igazi?”

Az antennák, láthatatlan csápok egymásra hangolódtak, az aurák alkalmazkodni kezdtek. A meccset kiírták, de még nem kezdődött el és senki sem sejtette: félbeszakad-e a „viharos idő” miatt vagy hosszabbítás és tizenegyesek is lesznek? Utólag, sok év távlatából azt mondom: ha hangzatos hollywoodi címet kéne adnom neki, az az Egók Csatája lenne. Van olyan jó, mint a Klónok támadása és biztosan veri a Baljós árnyakat.

Az első rész a szereplőkkel, a második, Iván válásával, a harmadik, Zoli új, problémás barátnőjével, a negyedik a szép Vali gondolataival, az ötödik, Erika nőies bosszújával és a hatodik a csajozóművésszel.

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

2001. március. Születésnap VI. - A csajozóművész

Mielőtt rátérnénk a desszertekre és az édes borokra, jöjjön egy régi történet.

Ipari méretű csajozás. A nők ismerete. Vajon lehet erre születni? Máshoz is volt tehetsége, de ebben lubickolt. Rengeteg nőkre vonatkozó bölcsességet kaptam tőle.

Csumbival egy közgázos bulin találkoztunk. Úgy tolta a tartalom nélküli, könnyed, blőd dumát a nőknek, hogy engem is rögtön lenyűgözött. Cserébe bármelyikkel gyorsan meg tudott ismerkedni. Egyszer mértük: 96 másodpercre volt szüksége. Számomra ez a mai napig rekord. Ő ezeket általában megdöntötte, ha szóltunk, hogy már túl régóta áll fenn.

Első találkozásunkkor szolid, külvárosi srácként kerestem az utamat az egyetemista csajok felé, próbáltam tartalmasan csevegni és egy hullámhosszra kerülni valakivel. Csumbit ez a rész nem érdekelte. Egy ismerős lány mesélte, hogy a bulin egy fiú tánc közben a farkát mindig nekinyomta. Elsőre azt hitte véletlen, de a harmadikra már ellenséges mesterkedésnek tűnt. Kiderült, a durva molesztálót Csumbi küldte rá a nőre. Olvasta őket. Tudta, hogy egy ennyire durva próbálkozás után neki a „megmentőnek” kell lennie. A dolog működött. Valakitől megszerezte egy iroda kulcsát és némi szóbeli megmentés után a másfél órás fizikai következett.

Mire visszajött, a buli lecsengett. Odafordult hozzám: „mit keresel még itt? Aki éjfélkor dugni akar, az már kilenckor is dugni akart! Miért nem kaptad el az egyiket?” Lemondóan tártam szét a karomat. Sokkal később tudtam meg, hogy a dumája eredetije kitől származott.

Egy hónappal később már nagy cimbik voltunk. Akkori mondandóját azóta sem feledtem. „Kedvellek, mert olyan jókaisan romantikus vagy! Nagy kár, hogy nem esztétának mentél, hanem a Közgázra evett a fene, a számok és a tények kegyetlen világába. E csajok elődeit már kétszáz évvel ezelőtt sem lehetett romantikus sóderrel meghódítani, tán ha leitatod őket vagy majd húsz év múlva, amikor már nem érzik úgy: övék a világ. Fel is írom a szövegedet magamnak akkorra.”

Képtelen voltam haragudni rá, olyan könnyedséggel küldte rám e mélyütéseket. Egyébként is úgy neveltek, hogy a legnagyobb kincs, ha őszintén beszél veled valaki. Mint József Attila esetében: „érted haragszom, nem ellened.” A magam sikeres(!!) stílusát azonban továbbra sem találtam. Ám szemben a rokonok „naaaaa, mikor megyünk már lagziba?” típusú, állandó mentális padlássöprésével, ő legalább nem sürgetett.

A technikája általában az önbizalomdús szépelgés volt, de minden pillanatban készen állt az adott nőáldozat kisebb-nagyobb sokkolására is. Valamelyik mindig működött. Érdemes volt halálpontos észrevételeit és lényeglátó tanácsait meghallgatni. Mintha a bátyám lett volna. Ő persze rájátszott és sokszor mondta: – olyan szegény sosem lehetek, hogy ne tudjak tanácsot adni! – Jó duma volt és fiatalként senki nem kérdez vissza: – és vállalod a tanáccsal járó felelősséget is?

Egyik reggel úgy jött az egyetemre, hogy a fél arca lilásvörös volt, még az előadó is kiszúrta a katedráról. Gyorsan meg is kérdezte, minden rendben van-e, vagy hívjon-e segítséget, mert a nyaka is bemerevedett, csak baloldalra tudott nézni. A széken is oldalt ült, úgy nézte a táblát. Ezen a szemeszteren már megvolt a három hiányzása – esélye sem volt a könnyítésre, tán ha tanárnő lett volna az előadó.

Egy gyógysör mellett elmondta, a nagybátyjával voltak csajozni, aki a hálóba a gömbölydedebbet vitte, míg ő, a fiatalabb, bevállalta az atletikusabb, szálkás barátnőt kinn a nappaliban. Sajnos a kanapé kicsi volt, a csaj állandóan beverte a fejét. Ugyan próbálta mondani, hogy ez így nem kóser, de Csumbi ösztöne csődöt mondott, azt hitte: végre valaki perverzet talált, akinek éppen ez kell. Amikor a negyedik durva tolásra a csaj a fejével letörte a kanapé oldalát, Csumbi akkora pofont kapott bedühödött áldozatától, hogy megrándult a nyaka. Kiderült: ösztöne csak félig csalta meg, tényleg perverz volt a lány, de sajnos nem szexuálisan. Tíz év önvédelem után elment valami ultratriatlonosnak, de még csak nem is a „könnyebbik” vasemberes (egyhuzamban 3,86 km úszás, bő 180 km kerékpár, plusz egy szimpla maratonfutás), hanem abból a hegyi futó fajtából, amelyik elindul az Alpok egyik oldalán és addig nem hagyja abba, amíg Kínán át Sopronba nem érkezik. Csumbi észrevette, hogy szálkás, de nem gondolta volna, hogy emiatt. Egyik haverunk úgy foglalta össze a történetet, hogy „sallert kapni tudni kell!” Mi meg röhögtünk és rendeltünk Csumbinak még két gyógysört meg pár Unikumot – fájdalomcsillapítónak. Ezt később nyolc napon túl is meg kellett tennünk, mert a feje kellemetlenül bekékült. Utána kerülte a női ketrecharcosokat, jéghokizókat, birkózókat, ökölvívókat, vízilabdázókat és súlyemelőket – ha épp volt ideje megkérdezni őket akció előtt.

Mélyebb meditációval, százával jutnának eszembe a sztorik, de sajnos a személyiségfejlődésem még nem ért el erre a szintre. Viszont nyugodtan kijelenthetem: Barney Stilson az Így jártam Anyátokkalban a maga Tökéletes Hetével (egy hétig minden nap más csaj megkettyintése) csak szánalmas másolat volt. Csumbinak ez már a sorozat megírása előtt sikerült és nem is csak egy héten át.

Jó volt vele lenni. Nemcsak a számtalan könnyed sztori, hanem a csurranó-cseppenő csajok miatt is. Első komolyabb egyetemi barátnőmet neki köszönhetem, mert Csumbi alaptörvénye szerint a megdugott csajnak mindig van egy megdugható barátnője. Nagy fájdalmára neki sem volt három farka, hogy egyszerre több nőt is ki tudjon elégíteni, pedig nagyon törekedett rá! Szerencsére az ízlésünk csak kismértékben egyezett, így a barátnők barátnőinél már én is választhattam. Ritkán vesztünk össze és még ritkábban éreztem úgy, hogy a nekem jutó csajon előtte átment egy komplett páncéloshadosztály...

Becsültem benne, hogy komolyan tervezett, gyakorlatilag minden szitura felkészült. Amikor együtt mentünk az éves egyetemi „év(uv)záró” táborba, ragaszkodott hozzá, hogy mindkettőnknek saját kétszemélyes sátra legyen. Hallucináltam (amire a kilencvenes évek első felében volt esély), vagy más baj lehetett, de a sátra mindig le volt zárva, mindig női nyögések hallatszottak ki és Csumbira valahogy nem volt jellemző, hogy leszbikus pároknak adta volna bérbe... Ezt a verziót az sem támasztotta alá, hogy a párnapos tábor végére vagy öt kilót leadott, pedig saját bevallása szerint kalóriagazdag semmiségéken: sörön, csokin és kólán élt közben!!

Egyetem után valahogy elkerültük egymást. Mégis hallottam róla, mert egy kedves ismerősöm barátnőjét egyszer láttam vele és onnantól a csaj minden találkozásunknál azt bizonygatta, hogy őt bizony nem fektette meg... „Hát angyalom, akkor a kivétel erősítette a szabályt!” – mondtam neki furcsa félmosollyal, amit nem értett. Itt elakadtunk és nem voltam elég motivált, hogy Csumbi alaptörvényeinek második kötetét fejben fellapozva megkeressem a megoldást ilyen szitukra.

Két és fél év telt el.

Egy színházi előadás közepén ki kellett rohannom. Mikor jövök vissza, furcsa zajt hallok a ruhatárból. Odaléptem, a ruhatári kabátok közt tevékenykedő pár egyik tagja szokatlanul ismerős volt és a hangok is egy bizonyos régi sátorra emlékeztettek. Ilyenkor, ugye, nem illik zavarni, ráadásul a kabátjaink már úgysem kellettek többet, maradt a másnapi nyomozás. Végül rátaláltam, hatalmasat röhögtünk és azóta sülve-főve együtt vagyunk. Kinek ne hiányozna egy, a nőket ismerő, őrült tanácsadó, tele életbölcsességgel ezekben a nehéz időkben?

A kép innen.

Az első rész a szereplőkkel, a második, Iván válásával, a harmadik, Zoli új, problémás barátnőjével, a negyedik a szép Vali gondolataival és az ötödik, Erika nőies bosszújával.

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

2001. március. Születésnap V. - Erika nőies bosszúja

Iván válása, Zoli új barátnője mellett nem hagyott nyugodni Erika érkezésemkor elhangzott mondata: „Mit csináljak, ha nem tudok alárendelt kapcsolatban élni egy férfivel, sőt, néha az egyenrangú is nehézségeket okoz?!” Nem is bírtam tovább, gyorsan rákérdeztem.

• Mi is volt ez az egyenrangú kapcsolat a pasival? – kérdeztem Erikát.

• Amikor érkeztél?

• Igen.

• Életem keresztje. Szeretnék már olyan manuszt találni, aki szellemileg, lelkileg és fizikailag is lenyűgöz. Utóbbiakkal többször meztelenül is randiztam, de egyikük olyan rettentően unalmas volt az ágyban – és ez egyre általánosabb ennél a típusnál –, hogy szex közben a komplett éves kommunikációs stratégiát összeállítottam fejben. Aztán vannak, akik szellemileg izgalmasak, de nem elég magasak, vagy csak érzem, hogy nem bírnának velem lépést tartani. Ám a legkomolyabb probléma az energia, abból annyi van, hogy két-hárommal is elbírnék.

• Háremen még nem gondolkodtál? – nevettem fel, mire Erika hangosan felröhögött, kicsit belezavarva Csumbi tökéletes sztorijába. Na ja, két suttogó emberből az egyik hangosan beleröttyen a történeteire különösen érzékeny barátom elbeszélésébe, akinek az egója igencsak sebezhető...

• Erre nem gondoltam, de kösz, a megoldást. Apropó. Csumbi megbocsájtja majd?

• Csumbi neked megbocsátja. Szexuálisan mindketten a „nagyétkű ragadozók” közé tartoztok, ő lenne a legbolondabb, nem mellesleg: a komplett ösztönrendszere megcsalná, ha ezt nem ismerné fel benned. Rám volt mérges, mert elsősorban neked mesélte a sztorit, míg te rám figyeltél. A hiúsága miatt, nekem több félnivalóm van, mert le mertelek kötni. De nem hiszem, hogy megtaláltam volna életed problémájára a megoldást, csak túl magas labda volt.

• De közben én komolyan belegondoltam.

• Persze, a hiúságodnak tetszene, de a szíved mélyén nem erre vágysz, hanem arra az emberre, aki egyedül elég neked. Lehet, hogy vissza kell venned az igényeidből, ám valaki majd jönni fog és leköt téged.

• Csak már látnám.

• Lehet, éppen Csumbi lesz az. Bár nagyon örülnék nektek, tartok tőle, igazi héjanász lenne és egyikőtök a végén ott marad. Ami nem baj, mert megtanulni felállni, életünk legfontosabb feladata, de hatalmas egótok sérülését nehezebb lesz kikúrálni. Bár értem és elfogadom a szerelem szentségét, mégis fájna valamelyikőtöket emiatt elveszíteni és a többiek is így éreznek.

• Először is semmit sem érzek Csumbi iránt és el nem tudom képzelni olyasvalakit mellettem, aki ennyire szoknyabolond. Sose bíznék meg benne. Másrészt, ez a veszteségérzés mindegyikünknél megvan. Látom, mit érzel Vali iránt és Editnek és szimpatikus Zoli. Sok minden változott a szilveszteri bulink óta.

• Most én lepődtem meg. Mit látsz? Csumbira majd később válaszolok.

• Vali az első pillanattól érdekel, fogalmam sincs, hogy miért nem jöttetek már össze.

• Mindig a nő dönt. Kérdezd meg Csumbit! – ütöttem gyorsan övön alul egyet.

• Ezt nem kellett volna!

• Ne veszekedjünk, mert meghallják, inkább valamikor ebédnél folytassuk.

• Jó.

• Inkább folytasd az eredeti sztorit az aktuális pasiról.

• Semmi különös, otthagytam.

• ???

• Két hete, öt, tizenhat órás munkanap után értem haza repülővel, s közben felhívtam, hogy bocs, de nem alkalmas a találkozó, nagyon fáradt vagyok. Összeszedem magam másnapra, találkozzunk akkor. Sajnos beteg volt és elkezdett nyaggatni a hülyeségeivel, aminek a lényege röviden az volt, hogy csináljak neki csirkebecsinált leves, mert hosszú generációk óta a család női tagjai mindig azzal gyógyítják a férfiakat, fiúkat. Jeleztem: 1. még nem vagyok családtag, csak negyedik hónapja járunk; 2. ha esetleg mégis meggondolnám, mondja el legyen szíves, mivel gyógyítják generációk óta a család férfitagjai a nőket? Mire ő: „rúdoncseppel”, minden bajra kiváló. Erre belőlem kitört a kimerültség lelki vihara, hogy most nekem nem belső, hanem külső, elsősorban hátmasszázsra van szükségem. Ja, de ő beteg, nem tud most masszírozni és rátett még egy hülyeséglapáttal, miszerint annyira azért sosem lehet beteg, hogy egy gyors rúdoncseppezés bele ne férjen.

• Ettől aztán még jobban elment a kedved.

• Persze, hiszen semmit sem értett. A kedvem meg éppen megjött, mert úgy felbosszantott, hogy összeszedtem az összes cuccát a lakásomban és áttaxiztam. Megfőztem a levest, az ágya szélén ülve megetettem, majd meztelenre vetkőztem előtte, csak a karácsonyra kapott ezüstláncot hagyva magamon.

• Jött a rúdoncsepp?

• Nem egészen. Merevedése lett. Ujjaimat végighúztam a hasán, ő teljesen libabőrös lett, majd figyelmeztettem: jól nyissa ki a szemét és jól nézzem meg.

• Miért?

• Egyrészt, utoljára látott így a nyakláncban, és mert a láncon kívül az összes ajándékát, cuccát, fogkeféjét beletettem ebbe a zacskóba és most visszakapja. Majd lekaptam a „csomagot álcázó” lila farsangi boámat, a nyakamba tettem és kisétáltam a szobából. Kosztüm, magassarkú, rövid piros kabátkám fel, hazataxizás. Azóta minden nap hív, hiába.

• Miért volt erre szükség?

• Mert ez az idióta, egoista barom azt hitte, hogy a faszával mindent el tud intézni. Ami ha igaz is lett volna, ami nem volt, engem akkor sem kezelhet így! Most majd egy életre megtanulja, hogy lehet, neki olyan nőkre van szüksége, mint a család felmenő tagjai voltak, bár az üzenetrögzítőmre küldött nyavalygásaiból az derült ki, én pont azért érdekeltem, mert NEM ILYEN voltam. Érted? Most majd megtanulja, hol lakik a Jóisten, mert engem többé nem lát, velem többé nem beszél. Az üzeneteit törlöm, ez az élősködő meg találjon más hülyét! Örüljön, ha egy darabig azt hitte, egyenrangú lehet velem!

Csak most vettem észre, hogy halálos csend volt az asztalnál, pedig rajtam kívül mindenki másodszor hallotta a történetet. Jó, fiúi lelki szemeink előtt a nyakláncos nagyjelenet játszódott le újra meg újra. Később Vali mesélte el, hogy e „jelentéktelen” részletet Erika kifelejtette korábbi beszámolójából. Kegyetlen volt a többiekkel, mert én azóta sem tudom feledni...

Káprázatosan nőstényördög, nem? Akad még férfi, aki életre szóló emléket szeretne???

A kép innen és innen.

Az első rész a szereplőkkel, a második, Iván válásával, a harmadik, Zoli új, problémás barátnőjével és a negyedik a szép Vali gondolataival.

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

2001. március. Születésnapom IV. - Vali, avagy egy szép nő gondolatai

Istenem, ezek összejátszottak! Zoltán sajnálja magát és csak ezért nem veszi észre! Csumbi üres mosolya tipikus, a másik kettő lehajtott fejjel eszik. Vajon kinek az ötlete volt? A miért érthető, de nem gondolták, hogy a szívét szögesdróttal védő Zoliból előjöhetnek érzelmek. Mi lesz itt!?

Vali imádott figyelni. Nagy örömet okozott a látottak összekapcsolása, a következtetések levonása. Még édesapjától hallotta, hogy Párizsban és mediterrán városokban sokan ülnek le a terekre kávézgatni, borozgatni és figyelgetni az arra járókat, igyekezvén kitalálni, mi is járhat a fejükben vagy mivel foglalkoznak. Az évek során egyik kedvenc hobbija lett. Emiatt többen halvérűnek gondolták, nem is sejtve, milyen agymunka, mekkora képzelőerő és megfigyelőképesség szükséges hozzá. Mikor ráérzett, Sherlock Holmes történeteket olvasott minden mennyiségben. Angol-magyar szakon végzett, nem volt nehéz rájuk találni. Sokat tanult belőlük, de még nagy út állt előtte. Könnyebb a megfejtést elolvasni, mint olyan gyorsan észrevenni és feldolgozni az információkat, mint azt a legendás detektív tette.

Most a fiúkat figyelte. Igazából egyikkel sem tudta elképzelni az életét, de a korábbi kudarcai elfogadásra tanították. Gimnáziumi szerelmét négy év után hagyta el, mert gyerekeket akart tőle, ő viszont többnek érezte magát, semhogy egy kisvárosi tanárnő maradjon, kölyköket terelgetve és különböző hiteleket nyögve élete végéig. Három év pasiszünet és helykeresés következett, közben került fel Budapestre. Edit munkatársaként két év alatt asszisztensből specialista lett, saját ügyfelekkel. Egyikükben később felfedezni vélte élete szerelmét. Három év együttélés után, a pasit a „hitvesi ágyukban” találta annak egyik kolléganőjével. „Drágája” ipari mennyiségben csajozott. Kidobta és fél éven belül két nőtől született gyereke. Azt meg még a szüleinek sem mondta el sohasem, hogy 13 éves korábban a nagybátyja többször, félre nem érthető módon közeledett hozzá. Sikerült ugyan leszerelnie, de a traumák világossá tették: e szép nő szerelmi élete nem a napos oldalon zajlott.

Edit két éve mutatta be a társaságnak. Mindegyik srác a maga módján azonnal megpróbálta megkörnyékezni. Csumbi a tesztoszterongazdag szövegeit lökte, rengetegszer megnevettette, de bármilyen sokat is ígért és bármilyen könnyed csábító is volt, sosem tudta kellően komolyan venni. A dumája felületesebb nőknek bejöhetett, de a fiú két hibát is vétett vele: alábecsülte őt, másrészt biztos volt benne: ugyanaz történne vele, mint legutóbb. Iván most vált csak el. Már a házassága lefelé ívelő szakaszában mondott szépeket, de nem érdekelte. Szerinte rajta csak gyakorolt, be ne rozsdásodjanak végleg, a csajozós fordulatai. Érezhetően sok hódításra és numerára vágyott, gyors önbizalomszerzésnek.

Zoli a tenyerén hordaná, a fiú lehetne a kényelmes megoldás, ám ő túl értelmes ahhoz, hogy csupán elkényeztetett királykisasszony legyen egy házasságban. Nincs az az anyagi jólét, ami a száraz üzletemberi vonásokkal bíró fiú mellett az unalmát csökkentené. Évek óta Presser Gábortól a „Gazdag fiú szerelme” volt a kedvence. Telitalálatnak érezte a számot, néha hangosan énekelte:

„Kicsi nagyon fáj, hogy nem vagy már a régi kismadár,

Már nem csicseregsz, már nem hízeleg, nem nevetgélsz rám.”

Általában egyedül volt ilyenkor, de legutóbb meglepetésére Lali baritonja is bekapcsolódott:

„S én nem tudom, hogy mit is tegyek, de nekem ez így nagyon fáj,

Csak mosolyogj egyszer, csak mosolyogj egyszer, mosolyogj egyszer már!”

Egymásra mosolyogtak. Meglepett – gondolta Vali, pedig megismerkedésükkor valami ősrégi osztrák együttes Valerie című dalát említette és azóta csak „Váléry-nek” hívta. Émelyítően hangzott, de olyan szeretettel mondta, hogy Vali elolvadt tőle. Főleg, mert a fiú mindig a szemébe nézett azokkal a gyönyörű zöldeskék szemeivel. Rögtön arra gondolt: vajon milyenek lehetnek a sötétben?

Még kereste a helyét, nem úgy, mint a többiek. Nem volt jól szituált vagy állt mögötte biztonságos karrier. Egyik pillanatban elhamarkodottan, esetleg durván szólt, a másikban nagyon megértő és empatikus volt. Kevésbé volt kisportolt vagy vékony alkat, mint a többiek, pedig rendszeresen edzett. Mégis, áradt belőle az ételek, az énekek, az ízek, vagyis az élet szeretete. Rosszul ment az internetes cég, ahol dolgozott. A világszerte kipukkadó dotcom lufi Magyarországot is elérte. Nagyvonalú, kedves, egy nő számára formálható, megbízható, mégis izgalmas, romantikus, de néha nyers és hidegnek tűnő, öntörvényű figura volt. Ám mellette biztosan több izgalom várta, mint valaki más oldalán. Vajon lehet-e a nő a kiegyensúlyozott a kapcsolatban – tette fel a kérdést magának sokadszorra? Vajon megkomolyodik-e valamikor? Az eddigi pasijaira tudott támaszkodni, de csak addig a szörnyű pillanatig, amíg ki nem derült, mire is szánták őt.

A választ az élet adta meg. Peter Mayle Provence sorozatából megmaradt benne az a jelenet, amikor a vacsora elkészültekor a családanya kimegy a falu főterére begyűjteni a 3 kisebb, és egy nagyobb csemetéjét, a férjét. Ha egyik kedvenc írója ilyen természetesen egyszerűnek véli a családi életet, talán neki sem kéne túlgondolkodnia! A modern család nem a férfire épül! A férfi lehet a tégla, de a malter biztosan a nő.

Most is ott ült mellette, de nem kezdeményezett, csak csendben figyelt, evett. (Zoli miatt valószínűleg a kefét is.) Oké, az a töltött káposzta, még ha gyerekadag is, simán túl sok vacsorára, de nem lehet mindenki olyan mint én, aki ilyenkor már csak mediterrán grillezett zöldséget eszik némi parmezánnal, még a felkínált snidlinges tejfölt is kihagyva (lehet vagy 150 kalória!), Dúzsi roséfröccsel – még egy rendes bort sem megengedve magának. A csapatvacsorák szerencsére nem voltak sűrűek, különben sokkal nehezebben állta volna meg az ízek csábításából adódó kihívásokat. „Szingli vagy, csajszi!” – figyelmeztette mindig önmagát, pedig ha kihagyott egy vacsorát, újra súlyánál volt. Heti hat edzés mellett ennek így kellett lennie.

Hátközépig érő barna haját jobb vállára tette és dekoltázsig elvörösödött: Lali a nyakát nézte.

• Mondtam már? Kedvelem, ahogy figyeled a környezeted. Olyan vagy, mint a krokodil vadászat előtt: csak a szeme látszik ki a vízből. Vagy inkább egy vadászsólyom. Az egyik kedvenc könyvem főhőse solymász, hosszan olvasom a részleteket, a madár pihentetését, várakoztatását, jutalmazását. Azért bámulom a nyakadat is, mert sokkal szebb, mint a sólyomé, a krokodilról nem is beszélve. S ahogy ez a selymes barna bőr elvörösödik...

Ha tovább pirult volna Vali, az már – szó szerint – égés lett volna. Zavarát palástolva pirult maradt és nem csupán köldökig. Most mit kezdjen egy ilyen bókkal? El is húzódott. De vajon miért az ösztönös mozdulatot kellett választania? Miért nem várt inkább egy picit, emésztette meg és válaszolt valami kedveset? Mondjuk, hogy „ne nézze már madárnak!” Meggyőződése volt, hogy a férfiak elsősorban a száját, a haját, vagy az alakját dicsérték és a többire fel sem figyeltek. Erre itt egy manusz, aki észreveszi, hogy milyen nagy gondot fordít a nyakára. Legközelebb tán kidolgozott tricepszét veszi észre? Meglepte az apróságok iránti érzékével. De mire megszólalt volna, a fiú már Erikával beszélgetett. Vajon miért nem hahotáztak együtt a többiekkel Csumbi legújabb hódításán?

A kép innen.

Az első rész a szereplőkkel, a második, Iván válásával és a harmadik, Zoli új, problémás barátnőjével.

Szolgálati megjegyzés: technikai, szerkesztési és dramaturgiai okok miatt úgy döntöttem, bár fogok a szereplőkről egyes szám első személyben írni, mégsem veszek részt a történetben. Kicsit azért, mert valamennyire minden szereplőben benne vagyok. ;-)

2001. március. Születésnapom III. Zoli barátnője

Rendeltünk pár üveg Dúzsi rozét, hogy megemésszük Iván szexmentes másfél évének és válásának szomorú történetét és – nem mellesleg – túléljük a főételekre várakozás nehéz pillanatait, mikor Zoli váratlan bejelentést tett.

• Barátnőm van, képzeljétek!

• Hál'istennek – lélegeztünk fel többen is. Alig vártuk már, hogy két és fél év után újra felfedezze a női érintést szépségét és felengedjen az önmegtartóztatás szörnyű feszültsége.

• Mesélj! Minden részletre kíváncsiak vagyunk! – parancsolta az állandó információéhségben szenvedő Erika.

• Kollégám vitt el fallabdázni és a korábban veletek eltöltött óráknak köszönhetően egész jól ment. Most végre nem velem törölték fel a padlót, hanem én valakivel.

• Túlzásba esel: annál mindig jóval többet futottál, hogysem fel tudtam volna veled törölni a padlót – nevettem el magam – de várom a folytatást.

• A lány csak nézett. Csibészesen. Én meg kihúztam magam. Sajnos a fallabda nem megy kidomborított mellkassal és behúzott hassal. Gonoszul pattog az a kis nyavalyás. Kiderült, kondizott, de az óránk lejártakor visszatért és megkérdezte mióta játszom és már meg is volt.

• Hoppácska, mekkorát nőtt az önbizalmad hirtelen – hördült fel Csumbi, – nem úszod meg, jöjjenek a szaftos részletek!

• Arra várhatsz! Mondtam neki, hogy szoktunk játszani, ezt megtudta a kollégám, aki vesztére letesztelt. De kérek egy telefonszámot, mert sietnem kell. Ha a belváros felé megyek, elvihetném, jött a válasz. Miért ne? Úgyis hazafelé tartottam és az Audiban csevegés elérte a kellő hatást.

• Voltaképpen téged szedtek fel – nyomta be gonosz injekcióját Erika.

• Na ácsi, te szörnyű nőszemély – torkolta le Csumbi azonnal! – Mindig a nő osztja a lapot! Ő dönti el mikor, kivel és mit akar. A férfi annyit tehet, hogy minél kívánatosabbá tegye magát. Mintha te lennél az egyetlen nő a világon, aki nincs ennek tudatában.

• Igen, mert nálam nem ilyen egyszerű, hogy csak osztom a lapot – válaszolta Erika.

• Persze, de korántsem jár minden laposztás sikerrel. A férfiak lehetnek vakok, hülyék vagy egyszerűen csak megijednek tőled. Szerencsére Zolival nem ez történt – fordította vissza a beszélgetést eredeti medrébe.

• És mióta tartotok, Zoli? – kérdezte Vali.

• Már egy hónapja!

• Jól titkoltad! – nehezteltem.

• Tudod, hogy van az, nehezen hiszem el magam is, olyan nagy volt a hiány az elmúlt években. Mindig nehezen ment az ismerkedés.

• Ezt majd kielemezzük, ha akarsz róla beszélni.

• Tulajdonképpen szeretnék, mert van néhány furcsaság. Például hetente csak egyszer ér rá és akkor is nálam. Szex, szex, még szex és esetleg vacsora majd szex és szex a program. Vidéken dolgozik, Zuglóban lakik, de sosem akarja, hogy randizzunk vagy nála éjszakázzak, mintha tudatosan titokba tartaná életének egyéb részét. Én meg régen nem voltam nővel, szeretném minden szeretetemet ráönteni. Igazából bele sem tudok szeretni.

• Rosszul hangzik. Nincs kapcsolata vagy nem most jött ki éppen egyből? – kérdezte Edit.

• Miért?

• Mert a nők akkor ilyenek, ha titkolnivalójuk van, vagy lelkileg (és testileg) mással vannak.

• Nem nagyon beszélünk erről. Sok szex és néha kaja, de egy hónap alatt még egy moziig sem jutottunk el. Mintha nem vállalna fel a külvilág előtt.

• Én nem élném bele magam a helyedbe – figyelmeztetett Iván. – Élvezd ki, amíg tart, ne szeress bele és ne tekintsd a barátnődnek! Vagy ha ez kevés, szakíts vele!

• Te könnyen beszélsz, mondanám, de épp elmesélted, min mentél keresztül – érzett vele Zoli.

• Csak más életével kapcsolatban tudok okos lenni, barátom, – mosolyodott el Iván – a sajátom megoldása élethossziglani feladat.

• Még szerencse, hogy megérkeztek a főételek, így nem most kell e nyilvánvalóan remek feladatnak nekiugranunk – tolt be Erika egy elefántadagnyi malícia-injekciót.

Mérges voltam. A többieknél jóval korábban tudtam Anitáról, Iván escortozós szomszédjáról, akit Csumbival hármasban szerveztük be. Próbáltunk önbizalmat szerezni e jómódú, ám félszeg pasinak, ám a kiéhezett ember az első nőbe beleszeretett...

Töltött káposztám tetején, a téli alpesi hegytetőket megszégyenítő fehér tejfölkoronán a kakastaréj gúnyosan mosolygott rám. Tettestársaim pedig olyan odaadással ettek, ahogy minden anya szeretné a csemetéjét spenótot fogyasztani látni. Mit tegyünk, uraim?

A kép innen.

Az első rész a szereplőkkel és a második.

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

2001. március. Születésnapom II. - Iván válása

Mintha említettem volna, hogy Erika és Vali, e két figyelemre méltó nő között nem könnyű este várt rám. Először is, bár mindketten tisztában voltak fantasztikus alakjukkal és jól is esett nekik a dicséret, ezt megfogalmazni nehéz volt. Elvi okokból (ami leginkább büszkeségüket takarta!) mindig olyan mondatba kellett csomagolni mondandónkat, amit legalább 60 százalékban a szellemi és lelki szépségüket dicsérte. Mikor Erika ezen elvárásukat először megfogalmazta felénk, – magunk között – jót röhögtünk rajta, hogy ez még a legszerencsésebb, mert 30-30 százalékot kaphat a szellem és a lélek és még mindig 40 jut a testre. Szerencsére a „nem fizikai részekben” is volt elég kakaó, így nem volt igazán nehéz dolgunk – józanul. Később meg a fogadóközönség is kezdte alább adni magas minőségi igényeit.

Egyszer megpróbáltuk megkérni őket, hogy egy buliba bemelegítve jöjjenek, eleve alacsonyabbra helyezve az átugrani kívánt lécet, amit ők kapásból, egy „dolgozzatok rendesen!” felkiáltással elutasítottak. Vajon csak edzeni akartak minket a (még) nehezebb esetnek számító nőkre? Ez legalább azt jelentené, hogy jó „alapanyagnak” tartottak bennünket... Vagy valamilyen úton-módon rájöttek a 30-30-40-es elrendezésünk dehonesztálóbb részleteire és egyszeri Ludas Matyiként háromszor verték rajtunk le a saját tréfánkat?

Beültem a hölgyek közé, kicsit inkább a lelki társamnak tartott Vali felé húzódva, mert a szellemileg mindig éhező, kíváncsiságát inkvizítori keresztkérdés-sorozattal kielégíteni kívánó Erika ellen eleve védelemre szorultam. Szerencsére, nem én voltam (még!) soron. Éppen Iván válásáról beszélgettek, Csumbi, aki szintén nem volt egyszerű eset, kérdezett.

• Tudod Iván, én minden pasit becsülök, aki jobban tiszteli a nőket mint én, nem a szex és a hódítás vezérli, de mégis nehéz megérteni, hogy egy, a húszas éveiben járó pasas minként bírja ki másfél évig szex nélkül?

• Röviden, nehezen. Hosszabban: nagyon nehezen. Komolyra fordítva: ha szereted és tiszteled a feleségedet, megpróbálod megérteni és elfogadni az egyébként elfogadhatatlant. Koncentrálsz a családodra és a családi teendőidre, a vacsorafőzésre, a munkádra (otthon is!), a gyerekekre és bízol benne, hogy egyszer jobb lesz.

• A mai társadalom már elvárja a férfitól, hogy odahaza is kivegye a részét a munkából és bár ezért lehet őt tisztelni, mármint ha megteszi, de a szexuális örömet, izgalmat, kihívást, amúgy képes kiölni a kapcsolatból – tette hozzá Edit.

• Drágám, azt a Birkenstock papucsban és melegítőben otthon rohangászó férfi eleve önmaga semmisíti meg. Ha mellette még törlőrongy és egy üres, ám tiszta pohár is van a kezében, ritkán érzi a nő úgy az ágyban utána, hogy a lepedő nem töri fel a hátát – kontrázott rá Csumbi. – A szex legnagyobb ellenfele az állandóság. Egy tanulmányban olvastam, hogy bármelyik hosszabb kapcsolatban két év után a férfi érdeklődése eleve csökken. Nem véletlenül érzem úgy, hogy nem kéne elnyújtani ezeket a társas kapcsolatokat.

• Ez komoly veszély, és te nyilván külön kategória vagy – mosolygott Edit, – de arra céloztam, hogy Iván próbált együtt élni, elviselhetőbbé tenni egy mindenképpen szétesőben lévő kapcsolatot. Nyilván kereste a felesége kegyeit. A kérdés inkább az, hogy miért nem sikerült, ha mindent megtett?

• Egyszerűen azért, mert a szerelem nem alakult át szeretetté, hanem csak úgy elmúlt a feleségem részéről. Megismerkedett a házunkban a kettővel lejjebb lakó Gáborral, aki csendesebb, mint én, jobban alkalmazkodik a dolgaihoz és jobban össze is passzolnak, úgy sejtem.

• Nem lehet, hogy folyamatosan elveszítetted a vitákat? A szüleim házasságában is az volt a probléma, hogy anyám mindig letorkolta apámat és ha egy nő sokszor nyer meg egy vitát, elveszti a tiszteletét a férfi iránt, aki meg a kedvét veszíti el, hacsak nem nagyon szerelmes, de ezt asszem Csumbinak kellett volna mondania – küldött egy szellemi oldalvágást a „mester” felé Zoli.

• Ezt már én is megfigyeltem – riposztolt a párkapcsolati buktatók avatott ismerője, Csumbi.

• Szerintem mindennel volt itt probléma – így Iván. – A feleségem először beteg lett ott lent, ami fél évig tartott. A mai napig nem tudom, hogy, tényleg beteg volt-e vagy csak félrekúrt. Akkor még nagyon kívántam, de semmi sem változott. Viszont tiszteltem őt, a házasságunkat és arra gondoltam, ha félrejár, akkor sem kerülhetek olyan méltatlan helyzetbe, hogy megalázom őt és leginkább magamat. Inkább visszafogtam magam. Az ilyesfajta áldozatok szerintem sosem hiábavalók – somolygott.

• Megmaradt a méltóságod – így Erika.

• Igen. És amikor nem marad sok mindened, ez nagyon fontos tud lenni.

• Végül, hogyan derült ki? – vetett véget a filozofálgatásnak Csumbi.

• Furamód a feleségem rámtámadt és egy vita során minden borult. A szomszédba beköltözött egy nagyon helyes kozmetikus lány, akinek volt egy nappali, és a sietős magassarkú-kopogások éjszakai hangjaiból kalkulálva: egy éjszakai állása is. Nagyon kedves volt és az első vonatkozó kérdésre rögtön beismerte: escortozik és egyre inkább ez lesz a főállása, nívósabban megél belőle. Bár a Birkenstock papucs-zoknival kombó tiltását az Alkotmányban kellene rögzíteni, én viseltem. Lehet a csaj azért egyszer a munkahelyi öltönyömben is látott, mert váratlanul elhívott valahová, ahová nem mentem el, a családomra hivatkozva. Mire kedves kéretlenséggel felhívta a figyelmemet, hogy mindent tud, (csakúgy, mint a házban mindenki) a feleségemről és Gáborról.

• Amit te akkor hallottál először? – kérdeztem.

• Igen. Megdöbbentett, bármennyire éreztem, sejtettem, hogy ez lehet mögötte. Egy szó, mint száz: beültünk egy pohár valamire, ő mesélt, én folyamatosan fehéredtem, ő felkínálta, hogy azonnal újjáéleszt, ha elájulok és otthon bármikor szívesen megmasszírozza a hátam, de csak ha öltönybe megyek. Hiszitek vagy sem, ebbe sem mentem bele, de tovább beszélgettünk és nagyon jól esett, hogy férfiként tekintenek rám. Aztán egy este a feleségem féltékenységi rohamot rendezett miatta, ami Gáborral való kapcsolata és a másfél éves szexmentesség fényében nemhogy álszent volt, de rendkívül szemét is, mintha direkt sót szórt volna a sebbe. Én meg azt találtam neki válaszolni, hogy „drágám, az elmúlt másfél évben előhoztad belőlem egy új tulajdonságomat: ha viccekről és nőkről van szó az olcsóknak már nem tudok ellenállni.” Tíz év után ez volt az első alkalom, hogy a nagyszájú feleségem köpni-nyelni nem tudott.

• És teljesen beleélte magát a saját hiedelmébe, hogy te is megcsaltad őt – így Vali.

• Igen. Sosem csaltam meg, de már olyannyira ellenséges volt felém, hogy azonnal elhitte, amit beképzelt magának. Pillanatokon belül elváltunk és bizonyára a jó állásom volt az oka, hogy ezt az időszakot viszonylag kulturáltan tudtuk lerendezni. Az ügyvédem meg örökre megtanította, hogy a házassághoz két ember kell, míg a váláshoz egy is elég, viszont mindkettő rohadt drága.

Mi röhögtünk, Iván csak mosolygott, de látszott, hogy dagad a keble. Abban a pillanatban és ott nekünk ez volt a legfontosabb.

A rukkolás, paradicsomos, parmezánsajtos, olívás, sült baconos salátánk elfogyott közben, csakúgy mint a kísérőnek kapott szekérderéknyi pirítós és három palack Hungária Extra Dry. Jó formában volt a gyomrunk, no. Húszas éveink végén még hatékony betonkeverőként dolgozott.

A kép innen.

A sorozat első része a szereplőkkel.

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

2001. március. A születésnapom

- Mit csináljak, ha nem tudok alárendelt kapcsolatban élni egy férfivel, sőt, néha az egyenrangú is nehézségeket okoz?! – emelte fel a hangját Erika, a legtehetségesebb PR menedzser, akivel életemben találkoztam. A többiek nevettek, én meg kicsit sem csodálkoztam, hogy érkezésemkor éppen ő beszélt.

- Egyenrangúságból jeles, te beszélsz, mindenki más hallgat, – mondtam és ők megint felkacagtak. – De nyugodj meg, így haladunk a normális kerékvágásban. Minimum két tüdővel kell születnie annak, aki veled verbálisan egyenrangú lehetne, de a tieiddel egyik sem lenne versenyképes. – Tudtam, e fél mondatra tán elkezdi megbocsátani igazságban kissé túl gazdag megjegyzésemet.

E majdnem 180 cm-es nőnek vágott az esze, kevesen tudták bajban szavakkal úgy simogatni a lelkemet és a hülyeségeimet oly meggyőző finomsággal letorkollni, mint ő. Imádtam ezért. Nemcsak előnyös külsejét, de lelkét és szellemét is bírtam, ahogy az igazi nagy elméket szokás. Őt ráadásul nem távolról lehetett csodálnom. Erika személyiségét kevés férfi (és rivális nő) tudta a hétköznapokban megemészteni. Egyszerűen túl sok volt nekik testben, lélekben, szellemben és harsányságban egyaránt. Akik követni tudták, már-már az imádatig szerették és tisztelték. Akik meg visszafogottabbak, bizonytalanabbak vagy riválisok voltak, így vagy úgy igyekezték kitörni a nyakát. Mellette senki sem maradhatott semleges. De az erős nők helyzete sosem volt könnyű.

Heten a harmincadik születésnapomat ünnepeltük és a meglepetés vacsoráért (is) imádtam a többieket. Az ország krémje. Legalábbis annak éreztük magunkat, a 30 év körüli, „tanult elitet” reprezentáltuk. Mindannyian egyetemet végeztünk, komoly munkahelyeken dolgoztunk és vártuk, hogy a szerencse azt is elkapja, akit addig még nem. Nagyon szerettünk együtt lenni. Meglehetősen különböző karakterekként is türelmesek voltunk egymással.

Vali, aki a legszebb és egyik legértelmesebb nő volt, akit ismertem, nem tudott nem elbűvölően viselkedni. Magassarkúban lehetett vagy 170 cm, pont hozzám illett és nem volt olyan fekete, fehér, szürke vagy kék kosztümvariáció, ami nem állt volna rajta észbontóan. Aprócska, vékony és törékeny volt, de nagyon arányos. Pont nem az az éhező modellalkat, inkább a megfelelő helyeken gömbölyű. Egyszer véletlenül (tényleg!!) láttam a hasizmát, elment volna Lara Croftnak is. Sötétbarna haja és szeme egyenes, a végén picit turcsi orral már magában rabul ejtett volna bárkit, de alá olyan telt ajkakat pakolt a genetika, hogy őket látva a legracionalistább nőcsábászok is azonnal romantikus költőként éledtek újjá és megannyi rímért esedeztek a mindenhatónál. A telt ajkakat egyenes, az állánál szépen begömbölyödött állkapocs ellensúlyozta. Sajnos, korábbi traumái miatt elég nehezen engedte közel a férfiakat, párkapcsolatai csak „átmenetileg” működtek. Mint mindannyiunké.

Edit sosem hangoskodott, mert a nagyszájúakat (lásd Erika) is egy jól irányzott mondattal helyre tudta tenni. Fejvadászként meggyőző volt, mindig kedves és nagyon sikeres. Az a típus, aki már augusztusra hozza az éves bevételi tervet. Beosztottjai szerették, mert egy nagy cég partnereként sem volt soha durva velük és nem éreztette a hangulatait vagy a pozícióját. Tökéletesen beszélt angolul és egyetemi évei alatt több évet töltött külföldön, elsősorban Hollandiában és Spanyolországban. Saját bevallása szerint a gasztronómia szeretete volt az egyetlen, amit visszahozott magával. (Nyugi, a „híres” holland konyhaművészetből csak a sajtok és sörök szeretetét!) Ha bort vagy borászt ajánlott, biztos lehettem benne, a „szakemberhez” el kell utaznom és saját kis világában megismernem. Vacsorái mindig izgalmasak voltak. Elsősorban előételekből és tapas-okból álltak, de mindig előrukkolt valami újdonsággal. A főételekre általában már helyünk sem maradt a pocakban. Később el is maradtak. Ő sok fölösleges erőfeszítéstől a tepsik mögött, mi rengeteg extra kalóriától menekültünk meg...

Csumbi volt A Nőcsábász. Valószínűleg már az óvodában is babaházakat döntöttek érte a csajok. Középiskolában egyik karácsonyra négy ajándékot is kapott ismeretlen gimnazista lányoktól, ám ebből három pulóvert. Sosem derült ki, hogy a csajok összebeszéltek-e, vagy a pulóverözön csupán a véletlen műve volt. Egyetemen aztán dörzsölt (és agglegény!) nagybátyjánál lakott, aki drasztikus változásokat hozott „művészetében”. Nemcsak tanította, feladatokat is előírt neki. Az egyiket éppen egy másnapi unalmasabb előadáson osztotta meg velem. Meg kellett győznie egy éjszakai pillangót, hogy fizetés nélkül szexelhessen vele. Lehettem vagy 20 éves, amikor mesélte, de a részletekre vonatkozó kérdéseim elől kitért. Rosszabbul éreztem magam, mint Anakin Skywalker a jedi tanács előtt: nemhogy jedi nem lehettem, de még „padawannak” sem akartak felvenni és Qui-Gon Jin sem támogatott. Ő meghódította a pillangót, jutalmul a nagybátyja meghívta az akkori egyik legdrágább étterembe. A végén többet tudtam a vacsorája részleteiről, minthogy miként hódította meg a „célszemélyt”.

Iván éppen túl volt a válásán. Két szép gyermeke volt, de e jóképű férfit a felesége másfél évig szexmegvonással büntette. Nem csoda, hogy hirtelen kereste a kapcsolatot velünk, egyetemi cimbijeivel és újra a nőkkel, persze nem a házasság propagálása céljából. A környezetében nagyjából senki sem értette, hogy e kissé nagyszájú, domináns pasas miként tudott olyasvalakit választani élete párjául, aki kimondottan erőszakos allűrökkel bírt. Érezhetően szomjazta a visszafogottabb és csendes, hallgató-típusú nőket. Pár hónap alatt észrevehetően visszavett a hangerejéből is. Már nem egy légvédelmi szirénával akarta elnyomni a másik érveit, ahogy azt a korábbi évek családi vitáiban megszokta.

Zoltán szülei válása után majdhogynem a szegénysorból érkezett és már a gimnázium mellett dolgozott. A Közgáz megtanította miként lehet gazdag, de minimum jómódú. Kitartóan leste a mintákat, mindenféle lehetőséggel próbálkozott. Csak az egyetemen szállított és terjesztett cigit, rágógumit, de volt parkolóőr is és olaszországi ösztöndíja alatt az ebédjegyekkel is csencselt. Ő volt az a típus, aki a Szaharába homokot vagy az eszkimóknak jeget tudott eladni. Huszonöt éves korára némi családi segítséggel megvette az első lakását, majd a lakásárboom után a hetedik kerületi két, egybenyíló szobás udvarit, nagyobb, ötödik kerületi, három, különnyíló szobásra cserélte. Szédületes érzéke volt a pénzhez, ám a nőkhöz nem. Félszeg és nagyon eredménytelen volt velük. Emiatt páncélfélét növesztett, ami csak arra volt alkalmas, hogy a szívéhez senki se férhessen. Az könnyen sérülhet és ezzel még jobban kizárta a nőket.

Jómagam 2001-re már túl voltam a sportújságírói illúziómon. Még 92-ben az augusztusi utószigorlati felkészülés helyett a barcelonai olimpiát bámultam. Ekkor érkezett a szülői ötlet, hogy sportújságíró lehetnék. A Közgáz alatt kerestem egy iskolát, amibe jó volt járni és a többi jött magától. Az ezredfordulóra már az utolsó állásom is megszűnt (drága TV3!) és egyre kevésbé láttam olyasmit a magyar sportban és környékén, ami további motivációt jelentett volna. Egyik ismerősöm éppen kiszámolta, hogy a Manchester United 1999-ben Bajnokok Ligáját nyert csapatának két csatára többet ért a piacon, mint a teljes magyar foci. „Kis pénz, kis foci!” – mondta volna erre Puskás Öcsi bácsi. Egy másik ismerősöm meg úgy vélte a sport kicsiben az élet: politika és pénz is van benne. Szép és izgalmas évek voltak ezek, sok különleges embert megismertem, de az ezredfordulóra egyszerűen kinőttem belőle és kissé bele is fáradtam. Nem érdekeltek a sok helyütt áporodott hazai viszonyok. Egyszerűen nyitnom kellett másfelé.

Előttünk állt a jövő (egy görbe este formájában biztosan) és fiatalok voltunk. Leültem hát a bosszú- és visszavágás-szomjas Erika és az eljövendő verbális összecsapásokat váró ínyencekre oly jellemzően mosolygó Vali közé és igyekeztem nem „figyelemre méltó fizikai adottságaikra” koncentrálni. Születésnapom ide vagy oda, a feladat nem ígérkezett könnyűnek...

(a kép illusztráció: innen)

Régóta gondolkodom, hogy nem független történeteket írok, hanem inkább egy fiktív társaság karaktereinek folyamatos életébe vonom be a fontosabb vagy érdekesebb ötleteimet, történeteimet. A Heten az asztalnál ennek a megvalósítása. Remélem, tetszik: fogadják szeretettel, Erikát, Editet és Valit, illetve a fiúkat: Csumbit, Ivánt, Zolit és jómagamat.)

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

Féléven belül másodszor olvastam el Grecsó Krisztián legújabb könyvét. Ilyesmi tán még sosem történt. A palival csak egy baj van: sokkal tehetségesebb, mint én! (no smiley, tényleg!)

Néhány gondolat. 

Mész át az életen.

Család, gyerek, megélhetés.

Gyerek iskolája, betegsége, új szerelme, zsúrja, játéka, jövője.

Szülők nyugdíja. Papa szíve. Mama gyógyszerei. A nagyi szeme. Az orvos csúszója.

Lenyírni a füvet. Megjavítani a lépcsőt. Kifesteni a szobát. Áthordani a bútort. Befoltozni a kerítést.

Hagymát főz a szomszéd. A másik dobol. A harmadik üvölt. Legalább nem Pavarotti...

Belém jöttek. Biztosítózni kell. Meddig tarthat? Mikor szerelik? Sosem lesz kész?

Hülye a főnök. Megint basztat. Lesz-e túlórapénz? Lesz-e állás? Lesz-e nyugdíj?

Mindennapok. Kötelezettségek. Terhek. Növekvő csomagok. Megéri?

Elviseled. Számíthatsz rá! Sok éve már. Megbízható!?

Most nézz rá! Ne mögé! Ne át! Érintsd meg!

• Mikor vetted észre legutóbb, ha átlibbent rajta a bánat?

• Mikor masszíroztad meg legutóbb, ha fájt neki?

• Mikor húztad be legutóbb egy sötét kapualjba?

• Mikor ugrottál legutóbb a nyakába?

• Mikor faltad fel legutóbb a tekinteteddel?

• Mikor lepted meg legutóbb egy apró ajándékkal?

• Mikor láttad legutóbb, kirobbanni a nevetését?

• Mikor vetted őt legutóbb észre a közös életbe belefásult társ-robot-traktor mögött?

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir