2001. március. Születésnapom II. - Iván válása

Mintha említettem volna, hogy Erika és Vali, e két figyelemre méltó nő között nem könnyű este várt rám. Először is, bár mindketten tisztában voltak fantasztikus alakjukkal és jól is esett nekik a dicséret, ezt megfogalmazni nehéz volt. Elvi okokból (ami leginkább büszkeségüket takarta!) mindig olyan mondatba kellett csomagolni mondandónkat, amit legalább 60 százalékban a szellemi és lelki szépségüket dicsérte. Mikor Erika ezen elvárásukat először megfogalmazta felénk, – magunk között – jót röhögtünk rajta, hogy ez még a legszerencsésebb, mert 30-30 százalékot kaphat a szellem és a lélek és még mindig 40 jut a testre. Szerencsére a „nem fizikai részekben” is volt elég kakaó, így nem volt igazán nehéz dolgunk – józanul. Később meg a fogadóközönség is kezdte alább adni magas minőségi igényeit.

Egyszer megpróbáltuk megkérni őket, hogy egy buliba bemelegítve jöjjenek, eleve alacsonyabbra helyezve az átugrani kívánt lécet, amit ők kapásból, egy „dolgozzatok rendesen!” felkiáltással elutasítottak. Vajon csak edzeni akartak minket a (még) nehezebb esetnek számító nőkre? Ez legalább azt jelentené, hogy jó „alapanyagnak” tartottak bennünket... Vagy valamilyen úton-módon rájöttek a 30-30-40-es elrendezésünk dehonesztálóbb részleteire és egyszeri Ludas Matyiként háromszor verték rajtunk le a saját tréfánkat?

Beültem a hölgyek közé, kicsit inkább a lelki társamnak tartott Vali felé húzódva, mert a szellemileg mindig éhező, kíváncsiságát inkvizítori keresztkérdés-sorozattal kielégíteni kívánó Erika ellen eleve védelemre szorultam. Szerencsére, nem én voltam (még!) soron. Éppen Iván válásáról beszélgettek, Csumbi, aki szintén nem volt egyszerű eset, kérdezett.

• Tudod Iván, én minden pasit becsülök, aki jobban tiszteli a nőket mint én, nem a szex és a hódítás vezérli, de mégis nehéz megérteni, hogy egy, a húszas éveiben járó pasas minként bírja ki másfél évig szex nélkül?

• Röviden, nehezen. Hosszabban: nagyon nehezen. Komolyra fordítva: ha szereted és tiszteled a feleségedet, megpróbálod megérteni és elfogadni az egyébként elfogadhatatlant. Koncentrálsz a családodra és a családi teendőidre, a vacsorafőzésre, a munkádra (otthon is!), a gyerekekre és bízol benne, hogy egyszer jobb lesz.

• A mai társadalom már elvárja a férfitól, hogy odahaza is kivegye a részét a munkából és bár ezért lehet őt tisztelni, mármint ha megteszi, de a szexuális örömet, izgalmat, kihívást, amúgy képes kiölni a kapcsolatból – tette hozzá Edit.

• Drágám, azt a Birkenstock papucsban és melegítőben otthon rohangászó férfi eleve önmaga semmisíti meg. Ha mellette még törlőrongy és egy üres, ám tiszta pohár is van a kezében, ritkán érzi a nő úgy az ágyban utána, hogy a lepedő nem töri fel a hátát – kontrázott rá Csumbi. – A szex legnagyobb ellenfele az állandóság. Egy tanulmányban olvastam, hogy bármelyik hosszabb kapcsolatban két év után a férfi érdeklődése eleve csökken. Nem véletlenül érzem úgy, hogy nem kéne elnyújtani ezeket a társas kapcsolatokat.

• Ez komoly veszély, és te nyilván külön kategória vagy – mosolygott Edit, – de arra céloztam, hogy Iván próbált együtt élni, elviselhetőbbé tenni egy mindenképpen szétesőben lévő kapcsolatot. Nyilván kereste a felesége kegyeit. A kérdés inkább az, hogy miért nem sikerült, ha mindent megtett?

• Egyszerűen azért, mert a szerelem nem alakult át szeretetté, hanem csak úgy elmúlt a feleségem részéről. Megismerkedett a házunkban a kettővel lejjebb lakó Gáborral, aki csendesebb, mint én, jobban alkalmazkodik a dolgaihoz és jobban össze is passzolnak, úgy sejtem.

• Nem lehet, hogy folyamatosan elveszítetted a vitákat? A szüleim házasságában is az volt a probléma, hogy anyám mindig letorkolta apámat és ha egy nő sokszor nyer meg egy vitát, elveszti a tiszteletét a férfi iránt, aki meg a kedvét veszíti el, hacsak nem nagyon szerelmes, de ezt asszem Csumbinak kellett volna mondania – küldött egy szellemi oldalvágást a „mester” felé Zoli.

• Ezt már én is megfigyeltem – riposztolt a párkapcsolati buktatók avatott ismerője, Csumbi.

• Szerintem mindennel volt itt probléma – így Iván. – A feleségem először beteg lett ott lent, ami fél évig tartott. A mai napig nem tudom, hogy, tényleg beteg volt-e vagy csak félrekúrt. Akkor még nagyon kívántam, de semmi sem változott. Viszont tiszteltem őt, a házasságunkat és arra gondoltam, ha félrejár, akkor sem kerülhetek olyan méltatlan helyzetbe, hogy megalázom őt és leginkább magamat. Inkább visszafogtam magam. Az ilyesfajta áldozatok szerintem sosem hiábavalók – somolygott.

• Megmaradt a méltóságod – így Erika.

• Igen. És amikor nem marad sok mindened, ez nagyon fontos tud lenni.

• Végül, hogyan derült ki? – vetett véget a filozofálgatásnak Csumbi.

• Furamód a feleségem rámtámadt és egy vita során minden borult. A szomszédba beköltözött egy nagyon helyes kozmetikus lány, akinek volt egy nappali, és a sietős magassarkú-kopogások éjszakai hangjaiból kalkulálva: egy éjszakai állása is. Nagyon kedves volt és az első vonatkozó kérdésre rögtön beismerte: escortozik és egyre inkább ez lesz a főállása, nívósabban megél belőle. Bár a Birkenstock papucs-zoknival kombó tiltását az Alkotmányban kellene rögzíteni, én viseltem. Lehet a csaj azért egyszer a munkahelyi öltönyömben is látott, mert váratlanul elhívott valahová, ahová nem mentem el, a családomra hivatkozva. Mire kedves kéretlenséggel felhívta a figyelmemet, hogy mindent tud, (csakúgy, mint a házban mindenki) a feleségemről és Gáborról.

• Amit te akkor hallottál először? – kérdeztem.

• Igen. Megdöbbentett, bármennyire éreztem, sejtettem, hogy ez lehet mögötte. Egy szó, mint száz: beültünk egy pohár valamire, ő mesélt, én folyamatosan fehéredtem, ő felkínálta, hogy azonnal újjáéleszt, ha elájulok és otthon bármikor szívesen megmasszírozza a hátam, de csak ha öltönybe megyek. Hiszitek vagy sem, ebbe sem mentem bele, de tovább beszélgettünk és nagyon jól esett, hogy férfiként tekintenek rám. Aztán egy este a feleségem féltékenységi rohamot rendezett miatta, ami Gáborral való kapcsolata és a másfél éves szexmentesség fényében nemhogy álszent volt, de rendkívül szemét is, mintha direkt sót szórt volna a sebbe. Én meg azt találtam neki válaszolni, hogy „drágám, az elmúlt másfél évben előhoztad belőlem egy új tulajdonságomat: ha viccekről és nőkről van szó az olcsóknak már nem tudok ellenállni.” Tíz év után ez volt az első alkalom, hogy a nagyszájú feleségem köpni-nyelni nem tudott.

• És teljesen beleélte magát a saját hiedelmébe, hogy te is megcsaltad őt – így Vali.

• Igen. Sosem csaltam meg, de már olyannyira ellenséges volt felém, hogy azonnal elhitte, amit beképzelt magának. Pillanatokon belül elváltunk és bizonyára a jó állásom volt az oka, hogy ezt az időszakot viszonylag kulturáltan tudtuk lerendezni. Az ügyvédem meg örökre megtanította, hogy a házassághoz két ember kell, míg a váláshoz egy is elég, viszont mindkettő rohadt drága.

Mi röhögtünk, Iván csak mosolygott, de látszott, hogy dagad a keble. Abban a pillanatban és ott nekünk ez volt a legfontosabb.

A rukkolás, paradicsomos, parmezánsajtos, olívás, sült baconos salátánk elfogyott közben, csakúgy mint a kísérőnek kapott szekérderéknyi pirítós és három palack Hungária Extra Dry. Jó formában volt a gyomrunk, no. Húszas éveink végén még hatékony betonkeverőként dolgozott.

A kép innen.

A sorozat első része a szereplőkkel.

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.