Bő tíz éve vagyok borrajongó. Imádom a kóstolás sokszínűségét; az ízlik/nem ízlik, a megvenném/nem venném, a megéri/nem éri izgalmát; az összehasonlítás varázslatos világát. Gondoltam, leteszek egy sommelier-vizsgát, de nem érdekel az elmélet, nem érzek kedvet, hogy minden borban megtaláljam a szépséget és ezt kacifántosan megfogalmazzam. Nem eladó vagyok, sőt, igyekszem csak olyan borokat inni, amelyek ízlenek, azokra is kevés időm jut. ;-)

Bár mindenkit bíztatok: legalább a vasárnapi ebédhez igyon jó bort, ám ez több okból sem könnyű. 3000 forint felett a magyar borok erősen túlárazottak lehetnek, mégis ebben a kategóriában a legjobb a minőség (és fehérben sokkal jobb a helyzet, mint vörösben!). A borpiramis közepe és alja szinte teljesen hiányzik. Az 1-3000 forintos középkategóriában kevés és nehezen megtalálható az a jó bor, ami a „mindennapi ivóbor” lehetne. Sokat kell kutatni és kóstolni. 1000 alatt pedig elképesztő minőségi problémák lehetnek, rengeteg a kétes eredetű és összetételű „bornak látszó folyadék”. Jómagam inkább iszom kevesebbet és jót, mint rosszat. Ez alapelv.

A lehető legolcsóbban próbálok sokat kóstolni: borfesztiválokra járok. Célom kiválasztani a jó borokat és a borászokat, akiknek a stílusát kedvelem és több borukat is megvenném. Egy borfesztivál mindig jó hangulatú, a kutatás történhet barátokkal, de egyedül kevésbé (khmmm...) körülményes. A barátok között mindig akad, akinek az adott bor, az adott borász, vagy az adott nap nem jön be; csak vöröset iszik, vagy úgy érzi „májterhelő teljesítménytúrán” van. Márpedig a bor a lélek itala. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elsietve, a maximális tisztelet nélkül kóstoljam: sem a bor, sem a borász, sem én nem érdemlem meg. A legjobb, ha egyedül, előre elkészített listával megyek. (Felkészülés innen!)

Fontos, hogy a kóstolás valóban kóstolás legyen. Egy bornál a negyed deci is túl sok a kóstoláshoz. Az ízlelés a cél, nem a gyors „májterhelés”. Ha nem tudok dönteni, visszakóstolok. Szintén keveset. Majd felírok, osztályozok, másnap visszaolvasok, rendszerezek és csak ezután döntök.

Megvannak hát a borok, amiket megveszek és megvannak a borászok, akiket meglátogatok. Kedvencem a borkóstolós hosszú hétvége. Mindig igyekszem néhányat felkeresni a fantasztikus borász-fazonok közül. Jól érzem magam velük és sok találkozás után mondhatom: ők is velem. A jó bor remek téma: könnyebb „interjúlégkört” kialakítani, én is hamarabb megnyílok és megnyitok.

Borkóstolásnál nem lehet szenvedni! Élvezettel beszélgetek az istenekkel és földi helytartójukkal, a borásszal. Életeket, történeteket ismerek meg. A borászok rengeteget dolgozó, sikeres, a kreativitásukat termékbe öntő emberek. Lehet bárki bármelyik multi sikeres közép/felső vezetője, mégis ez a legszebb meló a Földön. Lefogadom, ha ledobnánk mindennapi hülyeségeinket és gátlásainkat, mindannyian borászok szeretnénk lenni.

Gyakran előfordul, hogy a tervezett 1-2 órás beszélgetést legalább ugyanennyivel túllépjük. Ez sokatmondó, mert a borásznak kevés ideje van. Az élőmunka költsége magas, sok adó terheli: a borász inkább dolgozik többet és megspórolja egy munkatárs pluszköltségét. Másrészt egyikük szerint: „amíg az embernek nincs negyed hektár szőleje, nem tudja, mi a munka”. A szőlő állandó figyelmet igényel, nem vár, amíg a gyereket iskolába viszem vagy fogorvosnál vagyok.

A jó beszélgetésen kívül a borásznak fontos, hogy a fogyasztóval közvetlen kapcsolatot alakítson ki, ami a legerősebb vásárlói kötődés. Megéri, mert a látogató gyakran vesz. Jómagam is megtisztelem őket ezzel: ha már elmentem és ízlik a bor, nagyon nem is lőhetek mellé. :-)

2 fontosabb szabályom:

1. Borkóstolás után igyekszem csak másnap vásárolni! A döntésnél befolyásolhat annyira a bor és/vagy a borász! Plusz az előző napi terveket a józanság büdzsébarátian lefelezi. :-)

2. Jó borból sosem veszek egy palackkal! Össze kell hasonlítanom: milyen most és fél/év múlva. 2 palack a minimum minimuma, 3 (vagy több) az ideális. Ha értő vendégekkel egyet megittunk, biztosan nem elég a második. Nagyon ízlik, elfogy én pedig csúnyán szégyenben maradok, mert nincs több belőle! :-)

A találkozók inspirálóak és a borkóstolóval mindenki nyer! A borász egy új vásárlót vagy egy régi megtartását, pénzt és egy jó beszélgetést. Jómagam néhány palack jó bort és egy pillanatot az életben, amikor testi, lelki és szellemi szinten is jól érzem magam. Kevés az ilyen, nagyon meg kell becsülni!

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

"Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri."

Romantikusan hangulatos udvar; a fények, a fák, a bokrok és a tárgyak színeinek októberi összhangja fantasztikus, a kemence lenyűgöző. Ittam is gyorsan egy áldomást a designer egészségére. :-)

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

Megvan, amikor Dwayne „The Rock” Johnson, filmes verőlegény, az „Amazonas kincse” legelején felírja egy füzetbe: „porcini”, vagyis vargányagomba?  Behajtóként domborító hősünk később látványosan végigveri a teljes statisztagárdát, ám ez a történetünkben lényegtelen. Fontos viszont, hogy kiszállna a bizniszből, éttermet nyitna és ehhez elengedhetetlen egy rendes vargányás recept.

Megértem őt. Imádom a vargányát. Mondhat bárki bármit a szarvasgomba csodáiról, nem érdekel. Kapcsolatom a vargányával leginkább Gombóc Artúr és a csoki viszonyával írható le: nincs olyan elkészítése, amit ne imádnék. A vargánya lehet omlett, panírozott, egész, ragu, pácolt, tejszínes, stb.

Hozzáteszem: az olasz tésztakultúra legfontosabb üzenete az egyszerűség! Pár összetevő, pár fűszer, összerakod, kész. Lényeges: bár a vargánya frissen az igazi, markáns illatát és ízét akkor sem veszíti el, ha szárítottat használunk. Ez könnyebben hozzáférhető. Nemcsak jóízű, praktikus is, na! :-)

Hozzávalók (4 személyre):

• Kis vaj és olívaolaj;

• 3 gerezd apróra vágott fokhagyma;

• Jó csokor friss petrezselyem;

• 1-2 deci száraz, fehér bor;

• Fél kiló penne tészta;

• 30 dkg parmezán – ízlés szerint reszelünk belőle;

• 10 dkg szárított vargányagomba;

• 3-4 dl főzőtejszín;

• só, bors

Elkészítés:

• a szárított vargányát 5 percre langyos víz ALÁ tesszük, lenyomjuk, hadd fulladozzon;

• felforraljuk a tészta vízét, ha kész, megsózzuk, beletesszük a tésztát és „al dente-re” főzzük;

• olívaolajban megolvasztjuk a vajat;

• az apróra vágott fokhagyma kétharmadát hozzáadjuk, kb: 1 percig sütjük, ne égjen meg!!

• kicsit megborsozzuk, megsózzuk;

• a megnedvesített gombáról leöntjük a vizet;

• beletesszük a fokhagymás olvasztott krémbe és picit megpirítjuk;

• hozzáöntünk a bort és lefedjük, hadd párolódjon a boros lében pár percig;

• csak jelzem: az igazi ínyencek ilyenkor adják hozzá az apróra vágott fokhagyma maradékát;

• ha már jó az íze, levesszük a fedőt, felöntjük tejszínnel, sózzuk, borsozzuk;

• amikor besűrűsödött, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet és melegen tartjuk;

• a megfőtt tésztát, leszűrjük, ráöntjük a szószra némi olívaolajjal és összekeverjük;

• parmezánnal bőven meghintve, a felhasznált bort poharakba töltve (a 2-3. palackot régóta behűtve tárolva), ízlés szerint sózva és borsozva fogyasztjuk.

Utána borozgatunk, jól érezzük magunkat.

(Fontos: a kalóriamentes verzióban a tésztát jó nagy adag saláta és/vagy rukkola helyettesíti; ha friss gombából készítem, csak a gomba szárát szeletelem fel, mert a boros-fokhagymás-borsos-tejszínes szószban a kalap EGÉSZBEN elkészítve is nagyon-nagyon jóízű lesz.)

Filmes kép innen.

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

Apám műszaki ember volt és ateista, csak a szemének és a számoknak hitt. Kiválóan főzött. Sokéves konyhai tapasztalattal már tudom: a jó szakácsnak hinnie kell valamilyen felsőbb erőben, akitől fantasztikus kreativitását kapta. Ő ezen sohasem gondolkodott. Neki a főzés a megfelelő anyagok és ízek kémiailag jól időzített elegye volt. Tudatosan főzött és élt. Maximalistaként. Amibe belefogott, minimum tökéletesen végezte el. Nem róla szólt Kemény Fecsó bá' híres mondása: „félig berúgni pénzkidobás”. Szerintem amit szívvel-lélekkel végzünk, rögtön bevonzza az isteneket, szellemeket és nem evilági jó erőket. Vezetik a kezünket és segítenek a főzésben (is). De apám gondolkodása idáig már nem terjedt.

Ilyen családi háttérrel mégis hogyan kezdtem el, az ezotéria iránt érdeklődni?

Szigorúan tapasztalati úton. Ragaszkodnom kellett a tesztekhez: melyik ezoterikusnak lesz igaza és melyiknek nem? Csaknem biztosan ez a leglassabb folyamat, előfordult, hogy a válaszra éveket kellett várnom. Az is vezérelt, hogy az apámhoz hasonló materialisták 2-300 évvel ezelőtt biztosan nem hittek volna a rádióhullámokban meg a mobiltelefonban. Minden ilyen ötlet ellen tiltakoztak volna, megemlítőjének beszédekor minimum az ördög kénköves leheletének szagát érezték volna, rosszabb esetben tárcsázták volna a pápai inkvizíció ingyenes, zöld számát. Milyen jó, hogy nem volt még mobiltelefon!

A tapasztalati út és a számok nyelve lassú volt, de biztosan hatékony. Ezoterikus találkozóim 70 százalékban sikeresnek mondhatók. Öt szakemberből egy kóklerre akadtam, egy még éppen tanulta, mégis majd' 20 éve mondott olyat, ami máig igaz. Hárman telitalálatnak bizonyultak, csaknem minden megjegyzésük pontos volt. Sajnos egyiküket elvesztettem, pedig fantasztikusan tudott a tenyeremből olvasni rövid- és középtávon.

Ekkor tanultam meg, hogy az újságban írt horoszkóp röhögni jó, valós haszna nulla. A személyre szabott az igazi, személyiség-elemzéshez a születési idő, hely, óra és perc szükséges.

Na persze itt is lehetnek tévedések. A legnagyobb galibát a kókler okozta. Nemcsak, hogy nem értette a lényegemet, de néhány bődületes baromsággal is megajándékozott, sokszoros tévútra vitt. Szörnyű belegondolni, hogy iskolában TANÍTOTTA a horoszkóp elemzést! Úgy szép, ha hozzáteszem: én sem voltam a megfelelő kondiban, lelkileg zakkantan kérdezgettem, amire olyanokat válaszolt, amiket hallani szerettem volna. Haszna mégis volt, egy életre megtanultam, abban bízzak, aki meri azt mondani: „nem tudom”.

De ha tehetjük, érzelmi (és egyéb) felindulásunkban ne forduljunk ezoterikushoz! Főleg rosszhoz ne! Ezt az elméletemet hallva egyik realista ismerősöm rögtön ledorongolt: „ha az életedben minden jól megy, miért is fordulnál hozzájuk?” Tus. Erre azóta sincs válaszom. Most, évekkel később jutott eszembe: ő inspirálta dilemmáim itteni megírását!

Nem panaszkodhatom, jó embereket vonzottam be. Legbelül mindig is éreztem, hogy e szakemberek nem oldják meg a problémáimat, de segítenek irányt adni, választani vagy jobban fókuszálni valamire, amit addig nem tartottam fontosnak. Ilyesmire mindenkinek szüksége lehet, aki valaha kételkedett. Másrészt szellemileg sem zakkantam meg annyira, hogy emelt-díjas tévéműsorokba telefonáljak be, instant segítséget kérve. A „tedd a kezed a képernyőre” és „érzed, ahogy melegszik a fájdalom helyén” a létező legnagyobb átverés.

A felkészítésedet sikeresnek értékelem Apám. Köszönöm!

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

„Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.”

Így kezdődik Petőfi Sándor Az Alföld című verse, s mint azt az iskolában tanultam, a költő az ún. negatív leírás segítségével veszi sorra, mi minden szépség van a hegyekben, ami neki mind nem kell, mert az ő kedvence az Alföld, ahol ezekből semmi sem található meg.

Nem vagyok Petőfi. Negyedik éve élek Tirolban, ami Ausztria, sőt Európa egyik legszebb vidéke. A gyönyörű hegyek közt megtalálhatók a világ legjobb sípályáiból jócskán (róluk majd később), a csúcsok a zöldek és a vizek. Landeck mellett a Zammer Lochputz a víz birodalma, egyik kedvencem. A vízeséstől a mintegy 30 méteres szökőkútig minden megtalálható. Beszéljenek a képek!

Mottó: A természet nem bolond! Az ember legnagyobb feladatát, az utód kihordását az erősebb nemre bízza.

Többéves kínlódás után elérkezett Anyuka Pillanata és a legkönyöklőbb, legtörtetőbb munkahelyi ellenfelei is egyetértettek abban, hogy ez a legkevesebb, amit megérdemel!

4 éve kezdődött, amikor 17 év után a határozottsággal mindig is hadilábon álló férje, végre olyasmit tett, amit még soha: hirtelen karakán lett és döntött! Gyermekkori szerelmük 3 tinédzser gyümölcse a szomszéd szobákban mit sem sejtve aludt, miközben Anyuka világa egy pillanat alatt összeomlott.

A következő évekhez képest a purgatórium többéves kiküldetésnek tűnhetett bármelyik wellness-paradicsomba. Megvívni a válás nevű hosszabb csörtét, kegyetlen volt, főleg úgy, hogy a férje minden forintért kapart. Mire a válóper elkezdődött, elveszítette az átlag magyar nettó kereset vagy hatszorosával járó állását. Bár néhány hónapra rá talált hasonlóan jól jövedelmezőt, addigra már a munkanélküli gyerektartás összegét megítélte a bíróság és ő nem akart többet adni. Elképesztő, hogy az emberek mekkorát tudnak rúgni egykori társukba, aki védtelen!

Ha ehhez hozzáadjuk az egyedülálló, 3 gyermekes anyák mindennapos harcát az időbeosztással és a normális magánéletre való törekvéssel (ami gyakran a „most csak megkúrni akar vagy inkább az ő két gyerekét is nekem kell felnevelnem?” önmarcangoló kérdésfeltevéssel járhat), láthatjuk: aki ebben sikeres, minimum zseni, legfeljebb mi, egyszerű halandók még nem vettük észre!

E páréves küzdelemnek annyi haszna volt, hogy a három nyelven folyékonyan beszélő Anyuka a külföldi ügyfelek szemében is a time-management példaképe lett. Hatékonysága miatt szerettek vele dolgozni. Főnöke a leghúzósabb projekteket is rá merte bízni. Siker esetén a legújabb ráadásul olyan bónuszokkal kecsegtetett, ami megoldaná a szerény tartásdíjból fakadó problémáit.

Az előkészítés nyögvenyelősen indult. Mindig volt valami, amit a külföldi ügyfelek főnökei nem Anyuka gyorsaságával és hatékonyságával intéztek. Hiába no, nem teremhet zseni minden külföldi bokorban! Ám amikor Anyuka a saját dolgai mellett már vagy egy tucat érdekelt titkárnőinek feladatait is félig ellátta, a projekt érezhetően felgyorsult.

A legfontosabb döntést azonban új fordulat előzte meg, a külföldiek nagyon-nagyon nagy főnöke szeretett volna váratlanul Budapestre jönni egy utolsó ellenőrzésre. Az ilyen látogatásoknak mindig van járulékos kára, ám ezúttal rögtön három is akadt:

1. tucatnyi samesz, akik ilyen-olyan címeken, különböző országokból, nemzetközi szintről, közép-európai vezetőségből, kollégaként, banki tanácsadóként vagy vállalati jogászként megjelentek, hogy pár napot cégköltségen pettingeljenek „tárgyalás” címszó alatt;
2. a nagyfőnök (és sameszai) méltóságos jelenlétével megtisztelt összes helyszínen a lakosztály-foglalástól kezdve, a szobatisztaságon, a fekvésen, a sofőrök megszervezésén át, a megfelelő étterem kiválasztásától és annak különtermének lefoglalásáig, minden Anyuka pluszfeladata lett;
3. személyes jó kapcsolatot kellett kialakítania az összes külföldi ügyfél és magyar tárgyalópartnereik titkárnőivel, mert minden résztvevő elég fontosnak érezte magát ahhoz, hogy a szervezés bármelyik pontjába belepofázzon és bármit újraszerveztessen.

Három tinédzser gyermek mindennapi nevelése mellett a cirka 20 titkárnő kezelése már meg sem kottyanhatott Anyukának. Főleg, ha ez az út vezetett a díszvacsorához, ahol a nagyon-nagyon nagy főnököt kellett meggyőznie, hogy ő a legalkalmasabb projektvezető!

(Kedves Olvasóm, itt álljunk meg egy pillanatra! Tán sejted, hogy mindaz, amit Anyuka hétköznapi szinten tesz, intéz, elrendez egyidejűleg vagy 100 különböző területen, egy értelmes vezetőnek elég lenne, hogy látatlanban neki adja a munkát. Ugyanezt tenné egy normális külföldi is csak, ha a vacsoralistával kapcsolatos teendőket látná! Ám a nagy cégek nemzetközi vagy regionális részlegei nem így működnek! Túl nagy az „utazásos pettinghajlandóság”. Ismertem olyat, aki annyi ilyenen vett részt, hogy közben elterjedt róla egy szállóige: „ha két repülőgép összeütközött a karibi-térségben: xy biztosan MINDKETTŐN rajta ült!”)

Az előkészületekre fordított hatalmas erőfeszítés ellenére, az este mégsem indulhatott problémamentesen. 2 nappal korábban Anyuka Egyetlen Fiacskája eltörte a lábát. Fekvőgipsz. Egy focizni imádó gyereknek ez maga A Halál. Anyukát pedig egy, az eddigieknél is nagyobb, ismeretlen kihívás várta: az emelt szintű gyereklélek-ápolás.

Gondolnánk: ha az ember 100 területen sikeresen intézkedik, a 101. már meg sem kottyanhat. Ám ha ez vacsora közben, a nagyon-nagyon nagy főnökkel társalogva zajlik, amikor eljött végre A Pillanat, nos, azért az okozhat nehézségeket...

Anyuka tehát a sokadik nem fogadott telefonhívás után csak kikéredzkedett a mosdóba, hátha tud a fia lelkére hatni: „kicsikém jobban érzed magad?” „Nem Anyu, segítség kéne, pisilni kell, ki kéne mennem a mosdóba.” „A nővéreid hol vannak, tündérem?” „Az előbb segítettek, most nem akarnak.” „Szent Ég, életem! Hányszor voltál már kint?” „Csak négyszer.” „Mi történt, hogy ennyiszer kellett menned, életem?” „Anyúúúúúúúúúúúúú! Úgy unatkozom! Olyan rossz ez a fekvés! Még oldalra sem tudok fordulni!” „Kincsem, hidd el, az a néhány hét pillanatok alatt eltelik. Játszottál már a számítógéppel? Megengedem, hogy annyit játssz, amennyit csak akarsz, ha már befejezted a leckédet!” „Igen anyúúúúúúúúúú, de az is olyan unalmas!” És így tovább...

Amikor a kétórásra tervezett vacsora negyedik órája is elkezdődött és Anyuka ötödször is kikéredzkedett a mosdóba, a mindig elegáns nagyon-nagyon nagy főnök nem bírta tovább, finoman rákérdezett: „mondja, segíthetek valamiben?” Mire Anyuka szíve elnehezedett. Már megszokta, hogy kapitalista cégnél TILOS a családi nehézségek bármilyen említése, hiszen a jó munkatársnak nincsen magánélete, vagy legalábbis sosem helyezi azt a munka elébe – ezt elvárják tőle. A munkahelyen nincs Anyuka, ott mindenki Kolléganő!

Kolléganő azonban elfáradt, vagy szétesett vagy hirtelen kamikáze lett, mert – Élete Pillanatában – nem bírta tovább, visszavedlett Anyukává és kibökte: „köszönöm, nem, csak egy kisebb otthoni probléma.” „Valóóóóóban?????” – vonta fel nagyon-nagyon nagy főnök a szemöldökét olyan baljóslatúan, hogy több samesza csaknem elindult a lovat leölni és azon véresen az ágyba tenni.

Anyukának nem maradt veszítenivalója, összefoglalta, legbelül érezve: nem lesz övé a projekt: „3 tinédzser gyermekemet nevelem 3 éve egyedül. A fiú tehetséges focista, 2 napja eltört a lába, fekvőgipszes, sok lelki ápolásra szorul, de nem engedhetjük meg magunknak a babysittert.”

Egy szó, egy félmondat, egy gesztus lehetett e magánéleti summázatban, amit a sokat látott főnök többre becsült, mint a(z) – egyébként tökéletes – szervezést, de hogy mi az, Anyuka ma sem tudja. Mondjuk, ideje sincs agyalni rajta, vezeti a projektet.

(kép innen)

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

James Bondot és Horatio Caine (Miami helyszínelők) hadnagyot leszámítva nincs olyan ember a földön, akinek mindig, minden párbeszéd lezárására van ütős mondata, végszava. Oké, ők mozihősök, így tételem "csak" minden hús-vér emberre igaz. A tökös mondat percekkel, napokkal, hetekkel a kelleténél később jut eszünkbe. A különbség annyi, hogy én időnként felírom őket. Íme a „ha én lennék Horatio Caine hadnagy” gyűjteményem:

Munkahelyi kirúgásnál:

Nem sajnálom; a hely jó, de te szar főnök vagy.

Ha az általam a cégnek megspórolt pénzből 1% jutalékot kaptam volna, nem jutunk ide!

Kokain fetával.

(Főnöki kérdésre: ki játssza a focivébé mai első meccsét? Apropó: Kolumbia – Görögország)

Leider, geht's nicht weiter!

(Sajna, nem megy tovább! A sokat késő osztrák lánynak, aki rendre meztelen volt a síruhája alatt!)

Szakításnál:

Szeretsz?? Biztos ennek jele, hogy 4 hónapja hagyod a hajad lenőni!

Alapelvem, aki menni akar mellőlem, azt még tolom is.

Öltözködésnél:

Talán mégis ki kellett volna vasalnom!

Nem vennéd inkább a magassarkút?

Ízléstelenül tetovált fiúnál:

Azt hittem ribancrendszáma csak nőnek lehet?!

Utazás előtt:

Bocs, tegnap kellett volna tankolnom!

Pókerezésnél, rossz post-flop all-in után (kézben dáma párral, floppon: 10, 3, 2):

Tudtam, hogy szettet floppoltál!

Nagyinál:

Legközelebb visszahozom a befőttesüvegeket!

Fantasztikus volt a zserbó!

Apámnak és nagyszüleimnek, haláluk előtti (később kiderült) utolsó találkozásunkkor:

Mindent köszönök! Vigyázz magadra!

Ezeket NEM mondtam el tehát.

Itt kár, ott fáj.

Néha nagyon.

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

Régóta ironizálok: a foci – a piros lámpás iparág, a kábítószer, a fegyverkereskedelem és az olaj mellett – a világ legnagyobb biznisze. A különbség csak annyi, hogy az első hárommal szemben legális és jobban átláthatók a pénzügyei.

Tegnap éjjel véget ért az idei nyári átigazolási időszak a világfociban sok tanulsággal.

ADATOK:

835 millió font (mŁ) – ennyiért igazolt játékosokat az angol bajnokság 20 csapata.

425 mŁ – ennyiért igazoltak a spanyol klubok.

260 mŁ – ennyiért igazoltak az olaszok.

250 mŁ – a Bundesliga költése.

100 mL – a francia bajnokság költése, amiből 40 mŁ-ért ment David Luiz a Paris St Germainbe. :-)

(Hozzáteszem: a fontot 400 forinttal számolva, sorrendben: 334 milliárd; 170 mrd; 104 mrd, 100 mrd és 40 mrd – összesen: 748 mrd, azaz: 748.000.000.000 – FORINTRÓL beszélünk!)

A Manchester United kicsivel kevesebbet költött az argentin Angel di Maria-ra (59,7 mŁ), mint amennyiért (75 mŁ) Luis Suarezt eladta a Liverpool a Barcelonának. Az előbbi a Real Madrid egyik kiváló játékosa, a másik a fizikailag legkíméletlenebb angol bajnokság biztos lábú (és jól harapó), évente 30 gólt termelő csatára. Tényleg olyan kicsi köztük a különbség mint amennyit az ár sugall??

Szintén a Manchester United kicsivel kevesebbet fizet a féléves sérüléséből felépült, az angol bajnokságban szintén kipróbálatlan, kolumbiai Radamel Falcao egyéves „bérleti jogáért” (15,86 mŁ), mint amennyiért az Arsenal megvette tőle a csapat harmadik csatárát, a 4 évvel fiatalabb, 23 éves Welbecket (16 mŁ). Hogy Falcao az új ékszer vagy pánikbevásárlás, még nem tudni, de a fizetése a legmagasabbak között van, de erről mindjárt...

Messi, Ronaldo és Gareth Bale heti fizetése a világ két leggazdagabb klubjánál (Real Madrid, Barcelona) összesen 850.000 Ł (337,2 millió forint), míg a Rooney, van Persie, Falcao trióé a világ negyedik leggazdagabb klubjánál 885.00 Ł (351,2 millió forint). Előbbi kettő a világ elmúlt 6 évének vitathatatlanul két legjobb játékosa, míg Bale az angol bajnokságban az év játékosa volt 2013-ban. Utóbbiak közül Rooney 2010-ben volt az angol bajnokság legjobbja, de maradjunk annyiban, hogy mindhárman kisebb formátumú játékosok, mint az előző trió – mégis többet keresnek! :-)

FELVETÉSEK:

A Real Madrid megvett két támadóközéppályást, kolumbiai Rodriguezt és német Kroost, de eladta a csapat védekezőjét Xabi Alonsot és a középpályára visszarántott di Maria-t. Kérdés, hogy ugyanaz lesz-e a csapat sorsa, mint a kétezres évek elején, amikor a védekező középpályás, Makelele-t eladták, és ugyan náluk játszott bizonyos Zidane, Figo és Ronaldo (az eredeti), mégsem nyertek semmit, mert nem tudtak védekezni?

Hasonló hatékonysági kérdés merül fel a Barcelonánál, ahol a Messi, Neymar, Suarez csatársor nagyon jól hangzik, de még egy percet sem játszottak együtt, viszont a csapat védelme átalakul, új kapusuk van és a Xavi, Iniesta középpályás duó, mondjuk úgy: viseltes már. Vajon mire lesznek képesek?

Ugyanez a kérdés merül fel a Manchester Unitednél, ahol elköltöttek 150 mŁ-ot átigazolásokra, vettek védőket és támadókat, holott a csapatnak már a Sir Alex Ferguson időszakban is a középpálya közepén volt problémája. Most ráadásul a középső védelem sem elég jó, és ugye, be kell építeni a 11 fős csapatba vagy 6 új embert. Semmiség! De nekik legalább a bajnokságon kívül nincs mire koncentrálniuk, mert a Bajnokok Ligájába nem jutottak be.

Suarez távozását a Liverpool 117 mŁ-os költési rohammal orvosolta. Vettek játékost mindenhová, felkészülve a négyfrontos harcra is (tavaly nem indultak a Bajnokok Ligájában!), de itt is az a kérdés, hogy ha 2-3 alapember megsérül, miként illeszkednek majd be az új fogaskerekek a gépezetbe?

A Liverpoolhoz hasonló az Arsenal is sokat igazolt, azzal a különbséggel, hogy kedvenc csapatomnak három posztra kellett volna új játékos: egy tartalék középhátvéd, egy rendes védekező középpályás és Olivier Giroud hosszú sérülésével egy rendes csatár. Utóbbi pozícióba az utolsó utáni pillanatban megérkezett az angol válogatott Welbeck, de előző kettőből már kidőlt egy-egy ember (Koscielny és Arteta) Mi lesz, ha az Arsenal szokásos éves sérüléshulláma megint eljön?

De akkor kik igazoltak időben, tervezetten és ésszerűen?

A Chelsea, a Manchester City és a német csapatok. Ne lepődjünk meg, ha közülük kettő játssza majd 2015. június 6-án a Bajnokok Ligája döntőjét – Berlinben!

És nekünk magyaroknak, hol a helyünk ebben az egészben, amikor a gazdaság jól teljesít?

1999-ben, amikor a Manchester United megnyerte a Bajnokok Ligáját, egyik a sportgazdasághoz nagyon jól értő ismerősöm azt mondta: a csapat két csatára annyit ér, mint a teljes magyar labdarúgás. Maradjunk annyiban: még pár év és egy gazdag klub két csatára annyit fog érni, mint egész Magyarország!

(A posztban szereplő adatok és képek forrása az angol sajtó volt – ami egyébként elég pontos.)

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir