Mottó: ha eszünk, ne szenvedjünk!

Ha egyszer egy jól főző asszony ezzel vár majd (és mellette még tízezer más apró, de fontos részletben is egyetértünk), azt hiszem, beadom a derekam és megkérem a kezét! Akkor is, ha házas. Mert ha valaki jó Csokoládé Mousse-t tud készíteni, érte minden nehézséget vállalnom kell!

A KEDVENCEM. Minden desszertek legjobbika. Ízében, illatában, puha krémességében olyasfajta többdimenziós élményt ad, amit csak kevés eledel. Szakrális. Egyszerre táplálja a testet, a lelket és a szellemet is. Kell-e ennél több?

Mivel elég Váncsa receptet olvastam, majd hirtelen felindulásból utána küldtem még Hamvas Béla A bor filozófiája című alapművét is, pontosan tudom, hogy az Istenek szeretetének köszönhetően a Mousse au Chocolat nem az, amit egyszerű házakban csokihabként emlegetnek, amit a gyerekek minden héten nyalogathatnak és még kérnek belőle. A Csokoládé Mousse evése közben áthat az áhítat, amit az igazán átszellemült hívő az istenekkel való beszélgetés közben érez. A jól, nagy odafigyeléssel elkészített Csokoládé Mousse az érzékeink harmóniájáig visz minket. Nekünk már csak az utolsó lépést kell megtennünk és azon vesszük észre magunkat, hogy hipp-hopp, hívők lettünk. Hogy mi az a hit? Bármi! Ismertem valakit, aki Mousse au Chocolat fogyasztása közben a negyedik, ötödik dimenziót is megtapasztalta!

Fontos még: a csokihabbal szemben a Csokoládé Mousse-t csak ünnepnap fogyasszuk!

Minden nap, amikor elénk kerül, ünnepnap!

Csodás tulajdonságai ellenére a Mousse au Chocolat elkészítése egyszerű és rövid, de figyelmet követel! Aki erre nem képes, az nyalogasson csokihabot! Nem érdemli meg, hogy hívő lehessen!

Hozzávalók:

• 2 db tojás;

• 1,5 evőkanál cukor;

• 2 db Dr. Oetker zselatinlemez;

• 125 g jó minőségű étcsokoládé (60-80 %-os, nálam a 75 %-os működik)

• Rum (80%-os Stroht ajánlok), de Amarettoval is készíthetjük;

• 4 dl habtejszín

• chilli por;

Elkészítése:

1. a zselatinlemezeket hideg vízbe tesszük cirka 5-10 percre;

2. a csokoládét forró víz felett felmelegítjük;

3. a tojást és a cukrot a meleg/forró vízágy felett egészen fehérre felverjük;

4. a csokoládét hozzákeverjük a tojáshabhoz és egy picit hűlni hagyjuk;

5. a zselatint kivesszük a vízből és jól kinyomkodjuk;

6. a tejszínt habosra verjük;

7. felmelegítjük a rumot (amarettot) kissé és feloldjuk benne a zselatint – figyelem, a zselatinnak teljesen fel kell oldódnia! Ha mégsem finom szűrőn átszűrve...

   

   ...hozzáadjuk a csokis habhoz;

8. ízlés szerint chillivel fűszerezzük (lehet anélkül is, de higgyük el, vele sokkal jobb!)

9. hozzáöntjük a habosra vert tejszínt és az egészet jól, de nem durván összekeverjük;

10. hidegen tároljuk pár órát, amíg nem folyik már.

Ha jól készítettük el, egy kanállal könnyedén és szépen tálaljuk.

Lassan, arcunkon az élvezet jeleivel, hangos oh-lá-lááá felkiáltásokkal fogyasztjuk akár magában, akár mondjuk levendulás vaníliafagyival, ami az én kedvenc verzióm.

Jó hétvégi bevásárlást és jó étvágyat!

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

Ilyen-olyan formában a rendszerváltozás óta tartanak a különböző politikai és gazdasági hátterű harcok az oktatásban. Kijelenthetem hát, hogy az elmúlt 25 év magyar oktatáspolitikájának egyetlen állandó eredménye A TARTÓS ÉS FOLYAMATOS SZÍNVONALCSÖKKENÉS volt. (lásd még: PISA-eredmények.)

Előrebocsátom: nem vagyok szakértő és nincs semmiféle érdekeltségem a vitában, pusztán távolról figyelem azt és sajnálkozom, mert aki mindezt egyre inkább megszívja: a gyerek. Neki tökmindegy, hogy Hoffmann Rózsa vagy nem; központi tankönyv vagy nem, mert a jövője és a nemzetközi versenyképessége szempontjából MINDEZ LÉNYEGTELEN. A TÉNYEK SZERINT ugyanis, egyre kevésbé készül fel magára az életre, sőt, egyre kevésbé tanul meg írni, olvasni, problémát megoldani. (lásd még: PISA-eredmények.)

Iskoláimban ügyesen vettem az akadályokat, szerettem is tanulni és már ekkor éreztem: az elképesztő mennyiségű tényanyag bebiflázása alapvetően szükséges a BOLDOG, NAGYBETŰS ÉLETHEZ! Tudtam, hogy hetente fogom ismételgetni a német kultúra oly' nagyságának életművét, mint Walter von der Vogelweide. Nem tagadom, nem telik el nap, hogy ne használnám a citromsav ciklus és a terminális (vagy termális??) oxidáció következtetéseit, de ugyanez elmondható a lyoni takácsfelkelés a középkori összeurópai munkásmozgalmakra gyakorolt hatásairól is.

Ergo. Az írás-olvasás-számolás szentháromsága után azokat a témákat tartom fontosnak, amelyek tanítása tényleg hasznos az életben, viszont HIÁNYOZNAK az oktatásból! Íme:

• Nyelvtanítás: dumálunk a nemzetközi versenyképességről, de ehhez a legjobbakkal kell összemérnünk magunkat. A négynyelvű Svájcban a gyerekek kötelezően tanulják a három alapnyelvet: francia, német, olasz; az ó-svájcit (römisch, ezt az ország egyes részein még beszélik) és az angolt, összesen 5-öt! Külföldön élek, körülöttem második generációs, kétnyelvű gyerekek ugrálnak, akik sokkal könnyebben tanulják a harmadik, sokadik nyelvet. Tanulság? Ezt is jobb minél korábban kezdeni és tényleg rendkívül hasznos a túléléshez, a beilleszkedéshez! (Svájc behelyettesíthető Hollandiával, Belgiummal, a skandinávokkal, Izraellel, Ausztriával, Szlovéniával, a Baltikummal. Mindenkivel, aki nem olyan nagyhatalom, mint a britek, a németek, a franciák és kb: 5-15 millió lakossal bír – mint mi.)

• KRESZ: sosem értettem, miért kell ezzel 15-17 éves korig várni, lehetne már alsó tagozatban tanítani. Életmentő is lehet, ha félévente kell belőle vizsgázni, nem?

• Gépírás: a 80-as években a tollbamondás nevű undorító akadálypályán folytattam élethalálharcot, egyszerre kellett szépen és helyesen írni, miközben a tanár gyors diktálással szívatott. A gimnáziumban kétszer tanultam újra írni, mert a tanárom „picit” nehezen olvasta a „Takács-összes” szösszeneteit, miközben az egyetemi felvételim óta gépen írok. Találós kérdés: ha nekem akkor gépírásra lett volna szükségem, vajon mi a mai diákok jövője?

• Táplálkozási kultúra: nehéz kérdés, hiszen az elhízott magyarok korában egyre több gyerek éhezik és esetleg csak az iskolában jut rendes adaghoz. Mégis meg kell értetni a gyerekkel, hogy napi szinten, nem vihet be több kalóriát a szervezetbe, mint amennyit felhasznál, különben felnőtt korában ő lesz a Kisgömböc. Már a következő lépés lehetne a zsír/izom férfi/női egészséges aránya; a különféle vércsoportokhoz, testalkatokhoz leginkább passzoló étkezés; a minden vallási kultúrában meglévő, de kevésbé tanított böjtök értelme; az egyes szervek rendszeres, éves tisztítása, vagy a test lúgosításának szükségessége – legalább felnőttkorban.

• Pénzügyi kultúra: mint a hitelválság megmutatta ez (lásd még: előző pont) olyan téma, amit a gyerekek nem tudnak a szülőktől megtanulni. A minimum lenne, hogy az eszköz/forrás különbséget stabilan tudják, hogy a tinédzser ne autót akarjon venni a „Mama-hotel” és az iskola/munkahely közti használatra. Az sem ártana, ha a költségeit ki tudná számolni vagy a nettó/bruttó fizetés arányaival, előtakarékossággal, jutalékkal, THM-mel tisztában lenne. A befektetési portfoliók összeállítása már lehetne hab a tortán! :-)

• Tárgyalás-technika, vitakultúra: egy olasz nyári-egyetemen a hozzánk hasonlóan szintén alapos ténybeli oktatást (lásd még: Walter von der Vogelweide) kapott horvátokkal épp azon nevettünk, hogy a Skóciában tanuló, huszonévesen három nyelven perfekt francia csaj, diplomatának készült Oroszországba anélkül, hogy tudta volna ki Dosztojevszkij vagy Tolsztoj! Aztán kitört valami „polgárháború” az olasz szervezők között, s miközben a verbális utcakövek elől fedezékeket kerestünk, az arcunkról lefagyott a mosoly: a kis francia szépen lerendezte az ellentéteket. Egy ennyi belső konfliktussal bíró és azt feldolgozni nem tudó nemzet legalább annyi energiát szánhatna a mediátorok képzésére, mint a konfliktusteremtésre! És akkor még nem is érintettem a netes trollok virágzó világát...

• Szexuális kultúra: ez már a vágyálom kategória! Részben, mert a probléma világszerte létezik (az USA-ban az orális szex már egyre kevésbé számít szexnek a tizenévesek között, köszönjük, Clinton úr!). Másrészt mennyivel jobb buli tinédzserként titokban pornót nézni, mint meghallgatni bárkit arról, miként lehet a témát úgy megtémázni, hogy mindkét félnek jó legyen! Talán képzési szándékkal készített pornóval lehetne átvágni e gordiuszi csomót... Ám mondjuk alapvető fogamzásgátlásra mindenképpen szükség lenne és akkor nem bukkannának fel rendre olyan kérdések, hogy annak kell-e védekeznie, aki alul fekszik, vagy lehet-e a csaj szájon át terhes?

Ismétlem: nem vagyok szakértő, nem tudom mindezeket mikortól, meddig, pontosan kiknek és hogyan kéne tanítani. Az viszont nagyon fontos, amit egy a közelmúltban a külföldre költözés gondolatával komolyan foglalkozó, értelmes ember mondott: Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt a politika a négy nagy probléma – a szegénység, az egészségügy, az oktatás és a cigánykérdés – egyikét sem tudta érdemben kezelni, nemhogy megoldani! Egy másik, szintén nem ostoba ember meg állandóan a magyarok kivételes szellemi képességeire hivatkozik. Ha e két állítást összeadjuk, annyi világos, hogy e kivételesen nagy tudású emberek NEM a Parlamentben ültek ezalatt...

Én meg krízishelyzetben kapkodhatok Walter von der Vogelweide-hez...

És a mostani gyerekek hova, mihez?

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

Kedvelem az e-betűs kihívásokat. (Emberek! Mekegtem egy feledhetetlen levelet. Rendben lesz ez? – valahogy így). A műfajnak 3 érdekes része van: 1. kifejezések e-betűs „lefordítása” minél hamarabb, ahogyan azt Barabás Zoli játszotta a Juventus Rádió hallgatóival. 2. A rapverseny-szerű e-betűvel felelgetek a másiknak, amit Horváth Szilivel játszottam. 3. Komplett történet megírása e-betűs szavakkal. Most ez következik.

---------------------------

Pont 15 éve kedvenc focicsapatom az Arsenal, az angol focibajnokság (=EPL: English Premier League) nagy múltú csapata, amelyet 1997 óta Arsene Wenger menedzsel.

Az első hét évben olyan sikerrel, hogy a csapat háromszor lett bajnok, utoljára 2004-ben, VERETLENÜL, de jóval kisebb büdzsével, mint a rivális Manchester United (veres Mencseszter). Ezt azóta sem sikerült megismételnie, mert önfenntartó gazdasági fejlődési modellje miatt a fociból (és a legjobb játékosok eladásából) befolyó pénzt stadionépítési hiteltörlesztésre kellett fordítania. Magában ez nem lett volna baj, ha a Chelsea Roman Abramovicsa és a Manchester City arab tulajdonosa (kelet embere megvette fele-Mencsesztert) nem öntenek az elmúlt tíz évben mintegy 2 milliárd font nettó veszteséget a csapatukba, elsősorban játékosvásárlás formájában. Gyorsan fel is jöttek a Manchester United mellé. 2004 óta minden bajnoki címet e három csapat egyike söpört be, miközben az Arsenal örült, hogy odaért az utolsó, még Bajnokok Ligája szereplést jelentő 4. helyre! (2005-ben és az idén májusban nyert még angol-kupát, a köztes kilenc évben viszont SEMMIT)!

A stadionhitel kifizetése után, tavaly ősszel Wenger megvette a világsztár Özilt és a bajnokság első félidejében az Arsenal listavezető volt, de egyszerre 5-6 fontos játékosa megsérült és a helyükre lépő fiatalok nem voltak elég jók. A szezonban később a Chelsea, majd a szintén vörösben pompázó Liverpool (nem-Mencseszter veresek) is vezette a tabellát, de utóbbiak két rossz eredménye végül a Manchester City bajnoki címét jelentette. (A United közben végig a béka hátsója alatt tanyázott).

Májusban az angol-kupát a Wembley-ben 0-2-ről 3-2-re fordítva az Arsenal nyerte, így már nem abajgathatják az újságírók (press-emberek) Wengert, hogy kilenc évig egyetlen trófeát sem nyert.

A bajnokság ma indul. A szezon felvezető meccsét, a bajnok és a kupagyőztes csatáját, egy hete az Arsenal megnyerte a Manchester City ellen. Ráadásul Anglia két „pénzes” (és rivális) klubja már nem költhetett annyit, mert az európai fociszövetség komoly büntetéseket helyezett kilátásba az erőn felül költő csapatokkal szemben. Eközben a korábban jól gazdálkodó Arsenal simán vásárolhatott játékosokat, sőt, még egykori csapatkapitányára, Fabregasra sem tartott Wenger igényt, aki így a Barcelonából került a Chelsea-hez, amelynek ehhez előbb el kellett adnia egyik hátvédjét (= defender, angolul). Minden adott, hogy jövő májusban, 11 (= eleven, angolul) év után az Arsenal újra bajnok lehessen, sőt, még több trófeát nyerhessen.

BEK (=Bajnokcsapatok Európa-kupája), a Bajnokok Ligájának elődje, itt: helyettesítője.

Természetesen, nem hagyhattam ki egy igazi Arsenal szurkoló érzéseit sem. :-)

Mindez e-betűvel:

------------------------------

Kedves Wenger!

Remegve szerkesztem levelem, kegyetlen seregszemle lesz ez. Este elkezded EPL-t, melyben rendszeresen megrendezve emberek egyletekben szervezve, kerek pettyest edzett testekkel kergetve, fejelgetve, testnedvet eregetve versenyeznek. Nyerned kellene.

Kedvencemet rengeteg esztendeje menedzseled, s „eleven” esztendeje rettenthetetlen s VERHETETLEN sereged rendre nyert s lett EPL-serlege megszerezve teveled. Nekem szertelen kedvem kerekedett, lebegtem, repkedtem, s lelkendeztem: remek, remek!

Egy esztend' eltelt s te nyerted nekem kedvesebb, de kevesebb serleget. Nem sejthettem, de ezzel veszted s vesztem becsengetett! Egy gyermek megelevenedhetett, tejet ehetett, s te hetesszer hetven heted serlegmentesen vesztegetted. Egyben egyre keseregtem, mert remek edzett testek mentek el nem kedvencem egyletekbe kergetve pettyest, s lettek nyertesek. Nem repestem, ellenben ettem kefe, szenvedtem s rettegtem: lesz-e BEK?

Termettek €-ben edzett, kegyetlen ellenfelek. Chelsee-t kellemetlen ember megszerezte, egyben kelet embere megvette fele-Mencsesztert. Ezzel lett egy meg egy veszedelmes egylet Mencseszterben, meg Chelsee. Te! Ezek emberkedtek: vettek, vettek, vettek, ezerszer ezer €-ket vesztegettek el, de EPL-t rendre, BEK-et meg egyszer-egyszer nyertek, rengeteg serleget szerezve.

Te nem lelted fejedet, eszedet, s keseregve meredeztetted szemedet. Nekem meg nem lehetett repkednem. Telek teltek s teltek: ettem kerevetet rendesen, s nyeltem szemcseppeket. Nem leltem helyemet s elvesztettem lelkemet. Nemesebb szervemet emlegettem megkeseredve, mert meccsek rendre elvesztek. Ellenfelek meg nyertek. Lettem rendre fejbe verve, lelkem lekeverve! Egyre merengtem: merre lehet serleg? De te nem lelted.

Elteltek hetes meg egy, meg egy telek, s termett € kedvencemnek. Vett egy embert, remeket, s ment szekere eszement. Telem feledhetetlen lett. Felserkentem: lehet-e serleg? De kedvencem egyszerre lehetetlen helyzetbe keveredett: megkevesedett. Pettyest kergetve emberek betegek lettek, s helyettek kedves gyerekek fejelgettek, s rendre vesztettek. Serleg meg elszelelt.

Kedves Wenger! E rettenetes EPL-seregszemle nem engedett nyerned. Fene egye meg!

De kegyetlen egyletekkel ez eset egy-egyben megesett. Chelsee nyerhetett? Yeee, de nem nyert! Esetleg nem-Mencseszter veresek? Szenvedve elestek egyszer meg egyszer! Nem kelhettek fel. Mencseszter veresek? Teljesen megfeneklettek! Bezzeg €-ben segedelmezett, kelet szelleme nevelte ember megvette fele-Mencsesztert egylet nyert EPL-serleget. €-nyert emberek helyett! Kegyetlen!

De te nemes kedvencem menedzsere egyszerre meglelted serleged! Nem EPL serleget: eggyel kevesebbet, de kecseset, nekem kedveset. Kellemetlen esetekbe keveredett nemes kedvencem, de nem kesergett s nem lett levert! Teremtett helyzeteket: egyet meg egyet meg egyet, betette ezeket s nyert Wemble-ben!

Kedvem felkerekedett, lelkem egekbe emelkedett s repkedett! Elfeledtem keserves teleket! Persze: neked sem lehetett kellemes. Press-emberek megettek reggelente, mert serlegmentes embernek nem lehetett respektje. De te e serleggel elhessegetted e szemtelen legyeket. Hess-hess-hess! Menjetek, egyetek kerevetet, megveszekedett fenegyerekek!

Egy hete remek meccsen nyerted serlegedet fele-Mencseszter ellen. Egyben jelenleg EPL €-ellenes rendszere rendezve! Pettyeses seregszemle ez egyszer nem beteg! Teneked perselyed tele! Fele-Mencseszter €-je elment. Nem versenyezhet veled! Chelsee beteg. Keveset vett, mert €-t kellett teremtsen ehhez. De e szemtelen egylet teremtett. Rettenetes defendert elengedte keletebbre, s rengeteget €-t keresett vele! Megvette kedvenc gyermeked, mely neked nem kellett.

Egye fene! Nemes kedvencem ereje meglepett s lefegyverezett engem. Embereket vett, rengeteget. Nem, nem hetet, kevesebbet, de remekeket. Kellettek. Lelkem egyre meredekebben emelkedett felfele, mert e jelen serleggel kecsegtet! Te tetted ezt Wenger! Thenks!

Kedves Wenger!

Levelemet ezennel befejezem, s jelzem: te ne levelezz velem, mert e percben tettek kellenek! Ne kegyelmezz! Szekerce eshet fejetekre, de nyernetek kell! Hetente egyet meg egyet, s EPL-serlege meglesz! Nem egy serleg! Serlegek serege! Ne feledd! Kellenek lelkemnek. Rendben?

Szeretettel,

E Lelkes Egyed!

------------------------------------

Tetszett? :-)

A képek innen és innen.

takacskrisztianir.bolg.hu és facebook.com/takacskrisztianir

Mottó: ha eszünk, ne szenvedjünk!

Fitaki sajtkrém

Már az új évezredben találtam rá az alap paradicsomsalátára. Ecet nélkül, reszelt fehér sajttal. Előétel volt ő, én meg fiatal, meg is ettem egy medvével töltött biciklit utána. Már tudom, hiba volt, inkább belőle kellett volna dupláznom. Fenséges harmónia rejtőzött benne. Lehetett rá építeni.

Gasztronómiai kalandozásaim kezdetének első komoly akadálya volt ő, meg kellett találnom hozzá a megfelelő sajtot! A kutatás első hét (7!) éve a mindig ugyanolyan kecskeízű feták csapdájáról szólt, majd rátaláltam az igazira, a Fitakira. Kecskementes és krémes. Szerelem volt első evésre!

Sokszor készítettem el egyik kedvenc krémemet a kóstolók nagy örömére. Ideje, hogy a nemzetközi siker útjára lépjen. :-)

Hozzávalók:

• 1 nagy Fitaki sajt;

• mérettől függően 5-7 JÓÍZŰ paradicsom (nem a szupermarketpiros=NARANCSSÁRGA!);

• tetszőleges nem túl markáns ízű zöldségek: paprika, karalábé, retek, stb;

• tetszőleges zöldek: saláta, jégsaláta, ruccola, madársaláta, petrezselyem, stb...

• tetszőleges zöldfűszerek (mértékkel!): bazsalikom, zsálya, oregano, kakukkfű, stb...

• bors;

•  snidling (metélőhagyma);

• olajban eltett sós szárított paradicsom;

• tökmagolaj (vagy tiszta és nem keserű olivaolaj, de jó a szárpari olaja is);

Elkészítése:

1. kimentjük a sajtot a dobozából a levével együtt – jól jön hozzá;

2. felkockázzuk a paradicsomot – hozzáöntjük a levével együtt, mert az kell;

3. felvágjuk a zöldeket – sokkal szeretem, tehát nem pestót akarok turmixolni késsel, EZÉRT normális, észrevehető darabokra vágom őket (ez esetben a ruccolát és a petrezselymet);

4. Megborsozom – MINDIG frissen őrölt borssal, nem porral;

5. Felszeletelem és hozzáteszem a szárított paradicsomot;

6. Figyelem: TILOS SÓT HOZZÁADNI, elég sósak az összetevők magukban!

7. Az egészet összemixelem egy villával.

És itt megállok.

Aki magyarkodni akar, annak ebben a pillanatban egy gyönyörű piros-fehér-zöld kréme lesz. Ez minden olyan esetben nagyszerű, amikor a művészi összhatást pontszámokkal jutalmazzák. Magas értékek születnek majd, ígérem. :-)

Én viszont nem magyarkodom és:

8. hozzáöntöm a tökmagolajat!

Mert:

• zöldesbarna színe természetesebb;

• jóízű, és jó a prosztatának és ennek fontosságát már itt is érintettem; :-)

• az alábbi képen elrejtettem egy 2013-as Umathum Szürkebarátot és még meg kell találnom; :-)

• minek magyarkodnék, amikor a paradicsom spanyol, a sajt német, a zöldek Dél-Tirolból származnak, a szárpari olasz, a tökmagolaj és a bors meg osztrák;

• már alig várom, hogy befejezzem az írást és megkóstolhassam! :-)

Szia, jó étvágyat!

PS: fogyasztható péksüteménnyel, pirítóssal és magában is. Könnyű fehér bor és rozé mellé is jó. :-)

PS2: Ne felejtsem el: megnézem egyik kedvenc filmemet az Inside Man-t is (Clive Owen, Denzel Washington, Jodie Foster, Chwietel Ejiofor, Christopher Plummer, Willem Dafoe), csak hogy minden érzékszervem kellő ingert kapjon. :-D

takacskrisztianir.blog.hu; facebook.com/takacskrisztianir

A nekrológok már elhangzottak, a részvétnyilvánításokat és a szocmédia megnyilvánulásait már olvastuk. Ideje valami személyesnek.

2000 júniusát írtuk. Bő egy hónapja indítottuk a Sportfórum.hu weboldalunkat nagy lelkesedéssel, mégis csak a magyar internetes lufi hőskorát éltük. Fociebé volt és a kollégákkal azon gondolkoztunk kivel tudnánk nagyot durrantani, igazán eredményessé és látogatottá tenni egy induló oldalt. Károly – vajon mi lehet vele?? – javasolta őt, mint aki szintén szereti a focit, én, mint kezdő ügyvezető lelkesedtem, persze! Titokban meg rögtön a szívemhez kaptam, mint egy jó könyvelő: vajon mekkora részét „eszi meg” a következő havi büdzsénknek????

Imi nagylelkű volt. Átlagos fellépti díja mintegy tizedéért, tényleg névleges összegért vállalta el a másfél órás chat-et – maradt pénzünk a következő hónapra is.

Tán egy szombat délután lehetett, amikor megérkezett a megasztárunk (a szó kevésbé ismert értelmében – akkor). Hatalmas, sötét napszemüveg takarta és a sofőrje kísérte. Nyilvánvalóan végighaknizta az éjszakát (ennek minden jó és rossz részével), így ért hozzánk délután fél kettőkor!!!! Jelezték: nem sokat pihent, ne nagyon zaklassuk kérdésekkel, mégis minden kérdésre válaszolt, időnként sírva röhögtünk a dumáján, csakúgy, mint a chatelőink. A fociebéről és magáról a fociról úgy tudott Hernádi Juci figyelemre méltó fizikai adottságaira kanyarodva válaszolgatni, ahogyan még a különlegesen nyakatekert megfogalmazásairól és levezetéseiről híres kollégája, Váncsa István sem, Beszartunk – nincs jobb szó rá, tényleg szerette a focit, na. :-D

Kicsit maradt is, majd jelezték: most már tényleg haza kell mennie, véget ért a műszak, aludnia kell.

Kifizettük, a számlát aláírta, az ajándék viszkit átadtuk. Ezután mindenkitől személyesen elbúcsúzott, különösen kedvesen a gépíró kolleginától, majd elment.

Akkor már készítettem interjút a nagyon profi és egy fölösleges szót sem fecsérlő Michael Schumacherrel. Az angol válogatott és az Arsenal korszakos kapusával, David Seaman-nel, aki a nagy potyák királyává vált mégis. Az 50 méteres gyorsúszást egy-két levegővel végigúszó négyszeres orosz olimpiai bajnok orosz Alekszandr Popovval. A kedves öreg bácsinak álcázott diktátor Juan-Antonio Samaranch-csal és a kedves öreg bácsinak álcázott kedves öreg bácsival, korszakos példaképemmel, a korábbi 007-essel, Roger Moore-ral. Imi utóbbira hasonlított.

Csak egyszer reagált gyorsan „délutáni fellépésen”, amikor az állandó „Bajor urazást” megunva Imire igazított minket, de nagyon gyorsan.

Humora, fellépése, profizmusa, embersége életre szóló élménnyel gazdagított minket.

Nem vagyunk egyedül, Imi! Nyugodj békében! Köszönjük!

(a blikk fotója)

takacskrisztianir.blog.hu

Kedves Olvasó! A szabadságom alatt nem posztoltam, köszönöm a türelmed! Focit a folytatásban keveset ígérek, de lesz sok más. Tán azok is legalább olyan népszerűek lesznek. :-)

Harmincéves kor felett egyre többször szembesültem a kérdéssel: meg kéne látogatni a „gumikesztyűs” embert, a nevezett szerv beható vizsgálatának avatott tudorát. Egyik barátom már 32 évesen beszámolt: „most nehezebben megy a dolog, Lajos a szomszédból Kerepes-felsőre költözött, ott jövedelmezőbb a magánrendelés.” Szóval, nemcsak a vizsgálatot kellett túlélnie, előtte-utána még egy-egy órát küzdött az utakon. Csoda-e, ha próbáltam a dolgot – némiképp felelőtlenül – halasztgatni??

Az élet sietett a segítségemre. Már Ausztriában éltem, amikor levelet hozott a posta: a Vöröskereszt véradást szervez. 11 vizsgálatot végeznek el ingyenesen, közte a szóban forgó szervemét is, utána bor, csoki, víz a jutalom. Nem lettem meggyőzve, bár a gumikesztyűs embert megúsznám ...

Még sosem adtam vért és fogalmam sem volt, milyen az, ha valakiből leszívnak fél litert. Éppen vámpírfilm-korszak volt, el sem tudtam képzelni, miként bírom ki utána alkonyatig, hát még hajnalhasadásig. Előfordult már, hogy majdnem elájultam, pedig csak 11 apró fiolácskát akartak megtölteni általános vizsgálathoz. „Egy kortyot sem!” volt az álláspontom keményen, még akkor is, ha az út végén a gumikesztyűs ember integetett felém...

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, néhány nappal később a körülöttem lévő nők egyike, a nálam jóval tökösebb kolléganőm jelezte: ő elmegy és viszi az egész családját, menjek én is! Ő sem volt még sohasem, de a vizsgálatok fontosak és ingyenesek. Negyven évem alatt annyit megtanultam, hogy a nőknek – legalábbis a környezetemben – általában igazuk van és elmentem.

Mire odaértem a helyi menő véradók már nevetgélve gyülekeztek. Tirol e kisebb falujában ez, kérem, társasági esemény! Nekik a régi ismerősökkel való csevegések, nekem (cidriző németül tanulóként) két rémtörténet jutott. Annak idején egyetemista ismerőseim mesélték: germanisztikát tanultak és németből már vagy száz éve perfektek voltak, mégsem értettek egy hangot sem a helyi bergbauer bácsi beszédéből, amikor a kocsijuk lerobbant az egyik tiroli mellékúton. Maradt a mutogatás. Másrészt ekkortájt választották a tirolit az összes osztrák dialektus legrútabbikának az Ö3 rádió egyik felmérésén.

Tirolban a vérvétel nyelvi tortúra ugyanis, csak az alapdokumentum kitöltéséhez vagy 200 beható kérdést kellett megválaszolni. Oké, az anyja neve, születési helye még ment, ám utána vagy a fele nem. Sebaj, lépjünk rá a hídra, ha odaérünk... Megyek tovább, a vérnyomásméréshez nem kellett beszélni. Megmérték. Némi sorban állás után bejutottam egy osztályterembe, ahol egyedül és szigorúan privátban egy orvos elkérte az alappapírt, majd kikérdezett volna, volt-e ebolám, meg: jártam-e az elmúlt két évben Nyugat-Afrikában? Ajaj!

Jeleztem neki alázatosan: a kérdőív nem ment, „még nem vagyok perfekt a nyelvből.” A következő félórában viszont ronggyá izzadtam magam, mint magyar focista a magaslati edzőtábor hírére és újra eszembe jutott a tiroli dialektusról hallott összes szörnyűség. Egyszerűen nem engedett tovább a válaszok nélkül! Gott sei dank' összejöttek végül, adhattam vért. Kifelé menet vettem észre, hogy a normálisan 3-4 fős sor igencsak felduzzadt, míg én odabent próbáltam túlélni e mentális tortúrát. Sebaj, az lenne az igazi szívás, ha még meg is tapsolnának. E gondolat közben szerencsére tudtam egy ismerősöm tekintetébe kapaszkodni...

Az újabb állomáson jelezték, hogy kezdő véradó vagyok. Később tudtam meg, hogy ez olyasfajta kajánságra ad okot, mint annak idején a Magyar Néphadseregben az első munka a századkonyhán: biztosan a fekete mosogatóban végezted, nem a kenyérszeletelőben. Az aktuális szakember először is egyeztette az adataimat. Felemelte a hangját, mutogatott, segített, hiszen lassan ment és kitöltötte az újabb dokumentumot.

Később lett világos, színészkedett, szüksége volt a sorban mögöttem álló közönségre: „Herr Takács, hadd hívjam fel a figyelmét, hogy lehetősége van a PROSZTATA (ekkor már szinte kiabált!) vizsgálatra. Mivel Ön 40 éves elmúlt, így mindenképpen javasolnám a PROSZTATA vizsgálatot. Talán tudja, hogy az innsbrucki egyetemen van az ország egyik legjobb PROSZTATA laborja, a véréből simán megállapítják, jó-e a PROSZTATÁJA.”

Ha eddigre maradt volna lélekjelenlétem, biztosan a következő szavakkal fordultam volna hátra a közönségéhez (vagy inkább közönségünkhöz?): „mondják? Mindezek után Önök javasolják a PROSZTATA vizsgálatot?” Nagy könnyebbséget jelentett, hogy a lélekjelenlétem mellett a maradék németem is hirtelen eltűnt. Igyekeztem nyugost maradni és bólintani, ám ez csak olaj volt a tűzre: „Herr Takács! Szüksége van erre a papírra? Tudja, ezt kell odaadni a nővérnek, ha PROSZTATA vizsgálatot is kér!” „Igen” - válaszoltam elhalóan, miközben az eljövendő nyugodt alkonyat képe még hátrébb szaladt erősen fáradó elmémben. „Jó” - mondta ő továbbra is fapofával – „és azt is tudnia kell, hogy a PROSZTATA vizsgálat eredménye nem együtt fog megérkezni a maradék tízzel!” Na ekkor buggyant ki valakiből mögöttem a világ legkegyetlenebb és legmegsemmisítőbb röhögése.

A kezdő véradókkal és prosztata vizsgálatosokkal mindig eljátsszák ezt. Érthető, hogy a hacacáré után a vérvétel és a majdnem fél liter elvesztése felüdülésként hatott. Fájdalom, kezdő véradóként vörösbort nem kaphattam, de túléltem, a lelet tényleg külön jött, az eredmény biztató volt, de felszólított, félévente menjek vizsgálatra, amit azóta megteszek, nehogy akárcsak a lelki szemeim előtt megjelenhessen ez a mentális terrorista: „Herr Takács! A PROSZTATA...”

Vajon nem lett volna jobb elmenni Kerepes-felsőre Lajoshoz?