Mottó: A természet nem bolond! Az ember legnagyobb feladatát, az utód kihordását az erősebb nemre bízza.

Többéves kínlódás után elérkezett Anyuka Pillanata és a legkönyöklőbb, legtörtetőbb munkahelyi ellenfelei is egyetértettek abban, hogy ez a legkevesebb, amit megérdemel!

4 éve kezdődött, amikor 17 év után a határozottsággal mindig is hadilábon álló férje, végre olyasmit tett, amit még soha: hirtelen karakán lett és döntött! Gyermekkori szerelmük 3 tinédzser gyümölcse a szomszéd szobákban mit sem sejtve aludt, miközben Anyuka világa egy pillanat alatt összeomlott.

A következő évekhez képest a purgatórium többéves kiküldetésnek tűnhetett bármelyik wellness-paradicsomba. Megvívni a válás nevű hosszabb csörtét, kegyetlen volt, főleg úgy, hogy a férje minden forintért kapart. Mire a válóper elkezdődött, elveszítette az átlag magyar nettó kereset vagy hatszorosával járó állását. Bár néhány hónapra rá talált hasonlóan jól jövedelmezőt, addigra már a munkanélküli gyerektartás összegét megítélte a bíróság és ő nem akart többet adni. Elképesztő, hogy az emberek mekkorát tudnak rúgni egykori társukba, aki védtelen!

Ha ehhez hozzáadjuk az egyedülálló, 3 gyermekes anyák mindennapos harcát az időbeosztással és a normális magánéletre való törekvéssel (ami gyakran a „most csak megkúrni akar vagy inkább az ő két gyerekét is nekem kell felnevelnem?” önmarcangoló kérdésfeltevéssel járhat), láthatjuk: aki ebben sikeres, minimum zseni, legfeljebb mi, egyszerű halandók még nem vettük észre!

E páréves küzdelemnek annyi haszna volt, hogy a három nyelven folyékonyan beszélő Anyuka a külföldi ügyfelek szemében is a time-management példaképe lett. Hatékonysága miatt szerettek vele dolgozni. Főnöke a leghúzósabb projekteket is rá merte bízni. Siker esetén a legújabb ráadásul olyan bónuszokkal kecsegtetett, ami megoldaná a szerény tartásdíjból fakadó problémáit.

Az előkészítés nyögvenyelősen indult. Mindig volt valami, amit a külföldi ügyfelek főnökei nem Anyuka gyorsaságával és hatékonyságával intéztek. Hiába no, nem teremhet zseni minden külföldi bokorban! Ám amikor Anyuka a saját dolgai mellett már vagy egy tucat érdekelt titkárnőinek feladatait is félig ellátta, a projekt érezhetően felgyorsult.

A legfontosabb döntést azonban új fordulat előzte meg, a külföldiek nagyon-nagyon nagy főnöke szeretett volna váratlanul Budapestre jönni egy utolsó ellenőrzésre. Az ilyen látogatásoknak mindig van járulékos kára, ám ezúttal rögtön három is akadt:

1. tucatnyi samesz, akik ilyen-olyan címeken, különböző országokból, nemzetközi szintről, közép-európai vezetőségből, kollégaként, banki tanácsadóként vagy vállalati jogászként megjelentek, hogy pár napot cégköltségen pettingeljenek „tárgyalás” címszó alatt;
2. a nagyfőnök (és sameszai) méltóságos jelenlétével megtisztelt összes helyszínen a lakosztály-foglalástól kezdve, a szobatisztaságon, a fekvésen, a sofőrök megszervezésén át, a megfelelő étterem kiválasztásától és annak különtermének lefoglalásáig, minden Anyuka pluszfeladata lett;
3. személyes jó kapcsolatot kellett kialakítania az összes külföldi ügyfél és magyar tárgyalópartnereik titkárnőivel, mert minden résztvevő elég fontosnak érezte magát ahhoz, hogy a szervezés bármelyik pontjába belepofázzon és bármit újraszerveztessen.

Három tinédzser gyermek mindennapi nevelése mellett a cirka 20 titkárnő kezelése már meg sem kottyanhatott Anyukának. Főleg, ha ez az út vezetett a díszvacsorához, ahol a nagyon-nagyon nagy főnököt kellett meggyőznie, hogy ő a legalkalmasabb projektvezető!

(Kedves Olvasóm, itt álljunk meg egy pillanatra! Tán sejted, hogy mindaz, amit Anyuka hétköznapi szinten tesz, intéz, elrendez egyidejűleg vagy 100 különböző területen, egy értelmes vezetőnek elég lenne, hogy látatlanban neki adja a munkát. Ugyanezt tenné egy normális külföldi is csak, ha a vacsoralistával kapcsolatos teendőket látná! Ám a nagy cégek nemzetközi vagy regionális részlegei nem így működnek! Túl nagy az „utazásos pettinghajlandóság”. Ismertem olyat, aki annyi ilyenen vett részt, hogy közben elterjedt róla egy szállóige: „ha két repülőgép összeütközött a karibi-térségben: xy biztosan MINDKETTŐN rajta ült!”)

Az előkészületekre fordított hatalmas erőfeszítés ellenére, az este mégsem indulhatott problémamentesen. 2 nappal korábban Anyuka Egyetlen Fiacskája eltörte a lábát. Fekvőgipsz. Egy focizni imádó gyereknek ez maga A Halál. Anyukát pedig egy, az eddigieknél is nagyobb, ismeretlen kihívás várta: az emelt szintű gyereklélek-ápolás.

Gondolnánk: ha az ember 100 területen sikeresen intézkedik, a 101. már meg sem kottyanhat. Ám ha ez vacsora közben, a nagyon-nagyon nagy főnökkel társalogva zajlik, amikor eljött végre A Pillanat, nos, azért az okozhat nehézségeket...

Anyuka tehát a sokadik nem fogadott telefonhívás után csak kikéredzkedett a mosdóba, hátha tud a fia lelkére hatni: „kicsikém jobban érzed magad?” „Nem Anyu, segítség kéne, pisilni kell, ki kéne mennem a mosdóba.” „A nővéreid hol vannak, tündérem?” „Az előbb segítettek, most nem akarnak.” „Szent Ég, életem! Hányszor voltál már kint?” „Csak négyszer.” „Mi történt, hogy ennyiszer kellett menned, életem?” „Anyúúúúúúúúúúúúú! Úgy unatkozom! Olyan rossz ez a fekvés! Még oldalra sem tudok fordulni!” „Kincsem, hidd el, az a néhány hét pillanatok alatt eltelik. Játszottál már a számítógéppel? Megengedem, hogy annyit játssz, amennyit csak akarsz, ha már befejezted a leckédet!” „Igen anyúúúúúúúúúú, de az is olyan unalmas!” És így tovább...

Amikor a kétórásra tervezett vacsora negyedik órája is elkezdődött és Anyuka ötödször is kikéredzkedett a mosdóba, a mindig elegáns nagyon-nagyon nagy főnök nem bírta tovább, finoman rákérdezett: „mondja, segíthetek valamiben?” Mire Anyuka szíve elnehezedett. Már megszokta, hogy kapitalista cégnél TILOS a családi nehézségek bármilyen említése, hiszen a jó munkatársnak nincsen magánélete, vagy legalábbis sosem helyezi azt a munka elébe – ezt elvárják tőle. A munkahelyen nincs Anyuka, ott mindenki Kolléganő!

Kolléganő azonban elfáradt, vagy szétesett vagy hirtelen kamikáze lett, mert – Élete Pillanatában – nem bírta tovább, visszavedlett Anyukává és kibökte: „köszönöm, nem, csak egy kisebb otthoni probléma.” „Valóóóóóban?????” – vonta fel nagyon-nagyon nagy főnök a szemöldökét olyan baljóslatúan, hogy több samesza csaknem elindult a lovat leölni és azon véresen az ágyba tenni.

Anyukának nem maradt veszítenivalója, összefoglalta, legbelül érezve: nem lesz övé a projekt: „3 tinédzser gyermekemet nevelem 3 éve egyedül. A fiú tehetséges focista, 2 napja eltört a lába, fekvőgipszes, sok lelki ápolásra szorul, de nem engedhetjük meg magunknak a babysittert.”

Egy szó, egy félmondat, egy gesztus lehetett e magánéleti summázatban, amit a sokat látott főnök többre becsült, mint a(z) – egyébként tökéletes – szervezést, de hogy mi az, Anyuka ma sem tudja. Mondjuk, ideje sincs agyalni rajta, vezeti a projektet.

(kép innen)

takacskrisztianir.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.