Rendőri fogalom. Pejoratív részét elhagyva remekül kifejezi két tokaji borász, Balassa István  és Szilágyi László baráti és kollegiális viszonyát.

 

tt3.jpg


Az ország nagyobbik részének a borvidék Villány, a bor a vörös és Tokajról tán csak a Himnuszban hallott. A minőségi fehér és a száraz tokaji irányába nyitottak lehet, Szepsy Istvánról is tudnak. A 3 grácia nevét (Bárdos Sarolta, Berecz Stephanie, Bodó Judit) ismerők, tán hallottak már a fiúkról. Ellentétesek, mint Matthau és Lemon, vagy Stan és Pan. (E párhuzamokkal a fiatalabbaknak is meg kell barátkozniuk, mert Justin Bieberről nem tudok ilyeneket mondani.)

Laci barátságossága lebilincselő. Legutóbb csaknem előhozta belőlem az ördögöt: ha nem lenne kisgyermekes, heccből hajnali háromra egyeztetnék vele kóstolást, akkor is fogadna. Mikor e tervemről lemondtam éppen kifejtette: szerinte nincs rossz vásárló, az eladó feladata, hogy alkalmazkodjon a vevőhöz, mindenkit meg kell becsülni, az ár úgyis szelektál. Mit tehettem volna, lefegyverző kedvessége az angyalt hozta elő belőlem, alkalmazkodtam és elnéztem neki, hogy kóstolás közben kitöltött valamilyen dokumentumokat és egyedül hagyott a boraival. Itt a Kánaán! – mondtam volna, ha... ...de rendes maradtam és nem éltem vissza a bizalmával.

Biztos vagyok benne, hogy az óvodában vagy a kínai asztrológiában, (ha keverjük: a kínai óvodában) föld volt a jele/jegye. Stabil, biztoskezű, megbízható, kiszámítható, aprólékosan tervező és szervező, mindig elérhető, két lábbal a földön álló. Kétezer évvel korábban Jézus nagy bajban lett volna. Nehezen tudta volna eldönteni, rá vagy inkább Péterre építse egyházát. Ha akarná, bármelyik harmincas szingli csajt meg tudná győzni, hogy felejtse el Carrie Bradshaw-t, lehet borban gazdag, szeretetteljes, kiegyensúlyozott életet élni nem szingliként is. Lányok! Aki a konkrét szöveges verzióra kíváncsi, megtalálja őt jövő szeptemberben a borfesztiválon...

 

tt2.jpg


...állandójellegű tettestársa és kóstoltató szomszédja Balassa István társaságában. Pistibe legalább 2 embernyi energia szorult bele. Mindig mozog. Intézkedik, csoportokat szervez, visz, magyaráz, bemutat, dolgozik. Ha 17 másodpercnyi szünete akad a szőlőben, fotót készít. Vele nem lehet egyszerre csak egy dolgot csinálni. Kóstolóinkat is dűlőlátogatással kötjük össze. Állni sosem láttam, ülni csak egyszer. Ilyenkor pihen. Bár külső jelei nincsenek, tán még alszik is. Vajon szokott? Két állás. Család, kisgyermek. Lehetősége nincs sok, de sosem tudom, VAN-E RÁ IGÉNYE EGYÁLTALÁN??

Okos ember. Nyelveket beszél. Az agya egy számítógép. Tudja a kérdésemet, mielőtt feltenném. Max. 10 másodpercig beszélek. Ezalatt szoftvere: 1. megfejti a kérdést; 2. elemez engem; 3. felméri a megbízhatóságom; 4. kiválasztja a 3-7 válasz legjobbikát; 5. eldönti mennyire diplomatikusan kell válaszolnia; 6. elemzi, melyik dűlőről mit mondjon, hogy maradjon eredeti témánknál; 7. ha rövidebb vagyok beszél is. Az élő példa: nem csak nő lehet multitask-os. Ha néhány száz évvel korábban, XIII. Lajos udvarában élt volna, a francia királynak két Richelieu bíborosa lett volna. A világbirodalmak létrejötte apróságokon múlik. Ezért nem lett a franciáknak! Az óvodai jelét kérdezik tőlem? Mindegy. Ő az egyetlen, akinek valószínűleg több is volt. Egyszerre.

2011-ben megalkotta Mézes-Mály dűlőszelektált furmintját, ami új csúcsot jelentett a magyar fehérborok között és nem csak nálam. A teljesen eltérő habitusú Laci teljesen eltérő stílusú 2013-as Szil-völgy furmint-hárslevelűje most rátesz erre még egy lapáttal.

Csak így tovább, fiúk!

(a fotók a facebook oldalaikról származnak)


takacskrisztiair.blog.hu és facebook.com/takacskrisztianir

A bejegyzés trackback címe:

https://takacskrisztianir.blog.hu/api/trackback/id/tr926959943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása