Unalmas a focivébé?

2014.06.11. 19:36

Bő harminc éve nézem őket, de a kilencvenes évektől egyre kevesebb az izgalom és a változás csak részben magyarázható futballszakmai okokkal.

 

Előtte csak a vébéken láthattuk együtt a világ legjobb focistáit és mindig itt tűntek fel a forradalmian új játékrendszerek is, de ma már a tévé házhoz hozza a világ legjobb bajnokságait és a Bajnokok Ligáját is. Salvatore-Schillaci-Argentina-Italy-World-Cup_2383380.jpg Toto Schillaci 1990-es tündöklése óta nem emlékszem olyan sztárra, aki igazán a világbajnokságon tűnt volna fel. Azóta a vébék nem kitermelik az újakat, hanem felhasználják a már meglévőket. Manapság már nem az a kérdés, ki lesz az új sztár, hanem hogy, (elsősorban sérülés miatt) melyikük nem lesz ott, vagy melyikük tud a tíz hónapos, fárasztó bajnoki szezon és a különböző kupasorozatok után még a vébén is jól játszani? Az idén kiesett már Ribery, Reus, Montolivo, Shirokov és vajon mennyit játszhat majd Suarez vagy C. Ronaldo?

 

Másrészt nekünk, magyaroknak már 1986-ban megmutatta a Daszajevvel, Protaszovval kiegészült Dinamo Kijev, hogy egy klubcsapat mennyivel jobb egy válogatottnál, pedig a Mezey-gárda még sokkal több időt tölthetett közös felkészüléssel, mint bármelyik mai, viszont messze nem annyit, mint egy jól összerakott klubcsapat. (Kivétel erősíti a szabályt: a spanyolok, ahol a barcelonai gerincet kiegészítette a Real Madrid néhány játékosa, meg még jó pár másutt futballozó – javarészt csereként. E klubszintű összeszokottság miatt nem ért a közelükbe más válogatott.) Íme, a modern futballban már nem a válogatottak, hanem az európai szuper-klubok a meghatározók. Ők fedezik fel (egyre fiatalabb korban!) és foglalkoztatják (kinevelik és fizetik!) a sztárokat, ráadásul a modern futball játékrendszereit is itt fejlesztik ki és gyakorolják be – náluk jut rá elég idő.

 

A másik jelentős, vébéhangulatomat befolyásoló tényező a Joseph Blatter vezette Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA). Nehéz még egy ennyire ellenszenves és a velejéig korrupt pénzszivattyút találni a Földön, ilyen inkompetens vezetővel. A téma aktualitás, mert Blatter május elején jelentette be: 78 évesen mégsem mond le a FIFA vezetéséről, mert „a küldetését még nem teljesítette”, holott korábban kijelentette: 75 éves kora után már senki sem vezetheti a szervezetet. Alkalmatlanságát naponta bizonyítva képtelen anélkül nyilatkozni, hogy valakit ne sértene meg, miközben az általa vezetett szervezet nyilvánvaló korrupcióval dönti el a vébék helyszíneit. (Blatter ezt ugyan tagadja – ám senkit sem enged oda, hogy leellenőrizze.)

Sepp-Blatter-001.jpg 

„Mibe kerül a focivébéd!?” – kiáltanék rá szívesen Blatterre, mint egy rossz kölyökre, mert nagyon nagy a baj az értékrendjével. A katari stadionépítéseken meghalt, rabszolgaként alkalmazott vendégmunkások számát (8 évvel a tervezett vébé előtt!!) már ezerre becsülik, a dél-afrikai stadionok többsége négy éve áll kihasználatlanul. Brazíliában sorozatosak az utcai tüntetések és a vébé kezdetére sem tudtak befejezni néhány stadiont! És még egy szót sem szóltam a szurkolói rasszizmus és a lelátói erőszak hatékony kezeléséről, ami csak verbálisan erős...

 

Közben – ha túléli Katar a legújabb korrupciós vádakat – majd tesztelik, miként lehetne a vébét télen megrendezni, mert ugyan a pályázatokat mindig nyárra írják ki és cirka ilyentájt kellene kezdődnie, de közben rájöttek: júniusban ott túl meleg lesz a játékhoz és a szurkoláshoz! Röhej!

 

A katari meleg még a kisebb probléma, hiszen egyformán sújtana minden csapatot. Sajnos azonban a játékvezetés annyira amatőr a focibiznisz egészéhez képest, hogy hibáival mérkőzések sorsát képes sorozatosan és döntően befolyásolni! Ez egyre több szurkoló élvezetét teszi tönkre és szöges ellentétben áll a FIFA szlogenjével: „for the good of the game” (leginkább a „játék javáért”-ként fordítható).

 

Viszont Blattert már régóta nem érdekli a játék java, sem a szurkolók. Mi mással lenne magyarázható, hogy küldetésről beszél, miközben tizenhat évvel az első megválasztása óta a mostani elektronikus gólbíró-rendszer az első, ami tényleg a nevéhez köthető, számottevő változás a világfutballban. A holdra-lépéskor mondta Neil Armstrong: „kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek”. Így vagyok én a gólbíró-rendszerrel: kis lépés a focinak, nagy ugrás Blatternek. How-Hawk-eye-works-846704.jpeg

Szemben az összes, a televízió jóvoltából gazdaggá és népszerűvé lett, gyors sportággal (tenisz, jégkorong, amerikai futball, stb...) a labdarúgás akkor lépne be az új évezredbe, ha a vezetői végre beismernék: 3-5 játékvezető már képtelen 22 játékost, a jelenlegi játéksebességnél, a televíziós visszajátszások segítsége nélkül követni. A lemaradás akkora, hogy nincs olyan szurkoló, aki ne tudna legalább néhány súlyos, a mérkőzések végeredményét befolyásoló bírói hibát felidézni az előző vébékről. Erős ellentmondás, hogy közben a néző azonnal lát minden hibát!!

 

Hozzáteszem: nem feltétlenül a világ legjobb bírói vezetik a világ legjobb válogatottainak meccseit. A földrészek is játékvezetői kvótákkal bírnak, ráadásul országonként is csak egy spori fújhat. Előfordulhat, hogy a BL-ben edződött profik meccse: olasz-angol, spanyol-holland vagy német-portugál, egy, az európai foci sebességéhez kevésbé szokott, amatőr bírót kap. Nem azt mondom, hogy x – más földrészről vagy kis bajnokságból érkező – játékvezető nem fújhat egy meccsen nagyon jól, hanem azt, hogy a játék gyorsaságát eleve nehezen feldolgozó 3-5 játékvezetős rendszerhez ezt a tapasztalatlanságot hozzáadva még nagyobb lesz a hibalehetőség.

 

Hozzáteszem 2: növeli az ellentmondásokat, hogy nincs két játékvezető, aki egy kétes szituációt ugyanúgy ítélne meg. Ami itt csak sárga lap, ott bőven lehet piros!

 

Hozzáteszem 3: a védekezés erősödésével egyre kevesebb a gól. Brazíliában is a meccsek több mint felét egyetlen gól döntheti el vagy a végeredmény döntetlen lesz, azaz már egy jelentős bírói hiba sorsdöntőnek bizonyulhat! (Emlékeztetőül: 2010-ben 52 meccsen 12 felett volt a súlyos játékvezetői tévedések száma, ami cirka a meccsek negyedét jelenti!)

 

Csak én érzem úgy, mintha az elvileg a játékot szolgáló FIFA kimondottan nehezítené a játékvezetők helyzetét és szívatná a nézőket, akikből és akikért él??

 

Nyilván teljesen más élmény lenne vébét nézni, ha a magyar válogatott kijutott volna, de a legjobb, ha kellő távolságtartással és némi reménykedéssel figyelem azt. Ha valakinek szurkolnék, könnyen megüthetném a bokámat, a bosszankodás pedig feldúlná kényes egyensúlyokon alapuló harmóniámat. A mazochisták persze ezért szeretik a vébéket. Arról ismerik fel őket, ha kedvencük egy súlyos bírói hiba miatt esik ki, évekig panaszkodnak!

 

756-fifa-world-cup-2014-group-stages-draw.jpg

 

Összefoglalva: az idei focivébé nem fedez fel új sztárt vagy hoz új játékrendszert. A meccsek többségét a gyengébb csapatok védekezéssel töltik majd a „már a kezdéskor megvan a 0-0, csak meg kell őriznünk a meccs végéig!” szellemében. Valószínűleg a négy esélyes: a brazil, német, argentin, spanyol válogatott valamelyike lesz a világbajnok (szerintem a helyzeti előnyben lévő dél-amerikaiak egyike). Az elődöntőben talán akad majd egy meglepetéscsapat, mint legutóbb Uruguay. Remélem, ez a „kiscsapat” az angol, bosnyák, elefántcsontparti trióból fog kikerülni, de ide bárki beillesztheti a maga kedvencét...

 

 

Igazából már az angol bajnokság augusztusi kezdetét várom!

 

(Ha tetszett, kérlek, oszd meg, hátha másnak is tetszene!)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://takacskrisztianir.blog.hu/api/trackback/id/tr96296185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petyaaa 2014.06.12. 18:19:21

Na, és Owen 98-ban?

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.06.12. 23:09:03

@petyaaa: köszi, hogy hozzászóltál!:-)

a normáim szerint Owen nem tett eleget, ahhoz, hogy ott sztár legyen. lőtt egy szép gólt, volt egy meccse, ahol remekül játszott, de semmi más.

ha összehasonlítod Eusebioval, Kempes-szel, Cruyff-val, Lato-val - hogy csak néhány csatárt említsek -, nálam ők lettek világsztárok egy vébén.
süti beállítások módosítása