Prosztata

2014.08.04. 17:31

 

Kedves Olvasó! A szabadságom alatt nem posztoltam, köszönöm a türelmed! Focit a folytatásban keveset ígérek, de lesz sok más. Tán azok is legalább olyan népszerűek lesznek. :-)

 

 

Harmincéves kor felett egyre többször szembesültem a kérdéssel: meg kéne látogatni a „gumikesztyűs” embert, a nevezett szerv beható vizsgálatának avatott tudorát. Egyik barátom már 32 évesen beszámolt: „most nehezebben megy a dolog, Lajos a szomszédból Kerepes-felsőre költözött, ott jövedelmezőbb a magánrendelés.” Szóval, nemcsak a vizsgálatot kellett túlélnie, előtte-utána még egy-egy órát küzdött az utakon. Csoda-e, ha próbáltam a dolgot – némiképp felelőtlenül – halasztgatni??

 

dreaded-prostate-exam dreamstime.com.jpg

 

Az élet sietett a segítségemre. Már Ausztriában éltem, amikor levelet hozott a posta: a Vöröskereszt véradást szervez. 11 vizsgálatot végeznek el ingyenesen, közte a szóban forgó szervemét is, utána bor, csoki, víz a jutalom. Nem lettem meggyőzve, bár a gumikesztyűs embert megúsznám ...

 

Még sosem adtam vért és fogalmam sem volt, milyen az, ha valakiből leszívnak fél litert. Éppen vámpírfilm-korszak volt, el sem tudtam képzelni, miként bírom ki utána alkonyatig, hát még hajnalhasadásig. Előfordult már, hogy majdnem elájultam, pedig csak 11 apró fiolácskát akartak megtölteni általános vizsgálathoz. „Egy kortyot sem!” volt az álláspontom keményen, még akkor is, ha az út végén a gumikesztyűs ember integetett felém...

 

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, néhány nappal később a körülöttem lévő nők egyike, a nálam jóval tökösebb kolléganőm jelezte: ő elmegy és viszi az egész családját, menjek én is! Ő sem volt még sohasem, de a vizsgálatok fontosak és ingyenesek. Negyven évem alatt annyit megtanultam, hogy a nőknek – legalábbis a környezetemben – általában igazuk van és elmentem.

 

Mire odaértem a helyi menő véradók már nevetgélve gyülekeztek. Tirol e kisebb falujában ez, kérem, társasági esemény! Nekik a régi ismerősökkel való csevegések, nekem (cidriző németül tanulóként) két rémtörténet jutott. Annak idején egyetemista ismerőseim mesélték: germanisztikát tanultak és németből már vagy száz éve perfektek voltak, mégsem értettek egy hangot sem a helyi bergbauer bácsi beszédéből, amikor a kocsijuk lerobbant az egyik tiroli mellékúton. Maradt a mutogatás. Másrészt ekkortájt választották a tirolit az összes osztrák dialektus legrútabbikának az Ö3 rádió egyik felmérésén.

 

Tirolban a vérvétel nyelvi tortúra ugyanis, csak az alapdokumentum kitöltéséhez vagy 200 beható kérdést kellett megválaszolni. Oké, az anyja neve, születési helye még ment, ám utána vagy a fele nem. Sebaj, lépjünk rá a hídra, ha odaérünk... Megyek tovább, a vérnyomásméréshez nem kellett beszélni. Megmérték. Némi sorban állás után bejutottam egy osztályterembe, ahol egyedül és szigorúan privátban egy orvos elkérte az alappapírt, majd kikérdezett volna, volt-e ebolám, meg: jártam-e az elmúlt két évben Nyugat-Afrikában? Ajaj!

 

Jeleztem neki alázatosan: a kérdőív nem ment, „még nem vagyok perfekt a nyelvből.” A következő félórában viszont ronggyá izzadtam magam, mint magyar focista a magaslati edzőtábor hírére és újra eszembe jutott a tiroli dialektusról hallott összes szörnyűség. Egyszerűen nem engedett tovább a válaszok nélkül! Gott sei dank' összejöttek végül, adhattam vért. Kifelé menet vettem észre, hogy a normálisan 3-4 fős sor igencsak felduzzadt, míg én odabent próbáltam túlélni e mentális tortúrát. Sebaj, az lenne az igazi szívás, ha még meg is tapsolnának. E gondolat közben szerencsére tudtam egy ismerősöm tekintetébe kapaszkodni...

 

Az újabb állomáson jelezték, hogy kezdő véradó vagyok. Később tudtam meg, hogy ez olyasfajta kajánságra ad okot, mint annak idején a Magyar Néphadseregben az első munka a századkonyhán: biztosan a fekete mosogatóban végezted, nem a kenyérszeletelőben. Az aktuális szakember először is egyeztette az adataimat. Felemelte a hangját, mutogatott, segített, hiszen lassan ment és kitöltötte az újabb dokumentumot.

 

Később lett világos, színészkedett, szüksége volt a sorban mögöttem álló közönségre: „Herr Takács, hadd hívjam fel a figyelmét, hogy lehetősége van a PROSZTATA (ekkor már szinte kiabált!) vizsgálatra. Mivel Ön 40 éves elmúlt, így mindenképpen javasolnám a PROSZTATA vizsgálatot. Talán tudja, hogy az innsbrucki egyetemen van az ország egyik legjobb PROSZTATA laborja, a véréből simán megállapítják, jó-e a PROSZTATÁJA.”

 

Ha eddigre maradt volna lélekjelenlétem, biztosan a következő szavakkal fordultam volna hátra a közönségéhez (vagy inkább közönségünkhöz?): „mondják? Mindezek után Önök javasolják a PROSZTATA vizsgálatot?” Nagy könnyebbséget jelentett, hogy a lélekjelenlétem mellett a maradék németem is hirtelen eltűnt. Igyekeztem nyugost maradni és bólintani, ám ez csak olaj volt a tűzre: „Herr Takács! Szüksége van erre a papírra? Tudja, ezt kell odaadni a nővérnek, ha PROSZTATA vizsgálatot is kér!” „Igen” - válaszoltam elhalóan, miközben az eljövendő nyugodt alkonyat képe még hátrébb szaladt erősen fáradó elmémben. „Jó” - mondta ő továbbra is fapofával – „és azt is tudnia kell, hogy a PROSZTATA vizsgálat eredménye nem együtt fog megérkezni a maradék tízzel!” Na ekkor buggyant ki valakiből mögöttem a világ legkegyetlenebb és legmegsemmisítőbb röhögése.

 

A kezdő véradókkal és prosztata vizsgálatosokkal mindig eljátsszák ezt. Érthető, hogy a hacacáré után a vérvétel és a majdnem fél liter elvesztése felüdülésként hatott. Fájdalom, kezdő véradóként vörösbort nem kaphattam, de túléltem, a lelet tényleg külön jött, az eredmény biztató volt, de felszólított, félévente menjek vizsgálatra, amit azóta megteszek, nehogy akárcsak a lelki szemeim előtt megjelenhessen ez a mentális terrorista: „Herr Takács! A PROSZTATA...”

 

 

Vajon nem lett volna jobb elmenni Kerepes-felsőre Lajoshoz?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://takacskrisztianir.blog.hu/api/trackback/id/tr136573311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.