Franciaország – Nigéria

Nigéria szervezettsége csak „afrikai szinten” számottevő. Bírói hibával verték Boszniát és semmit sem mutattak Irán ellen. A védekezésük nem elég összeszedett (lásd: harmadik argentin gól) és támadásban is csak a szörnyű argentin védekezés tette őket eredményessé.

benzema gólöröm.jpgMost ellenben egy rendes csapattal találkoznak és bár a meccs nem indul majd könnyen a franciák számára, nem látok olyan posztot vagy csapatrészt, ahol az afrikaiak jobbak lennének. Középpályán a franciák nagyon erősek, minden szükséges elem (kreativitás, harcosság, futómennyiség) a megvan. A védelemből Sakkho eltiltás miatt ugyan kieshet, de belép majd Koscielny.

Verdikt: 3-0 vagy 3-1 a franciák javára.

 

Németország – Algéria

Szimpatikusak az afrikaiak. Főleg, mert nem a védekezésük vagy a rugdosódás juttatta őket tovább. Ez azonban kevés lesz a vébé eddigi legjobb csapata ellen. Müller felveszi a versenyt Neymarral vagy Messivel és a jelenlegi csapatszerkezet intelligens mozgásával is segíti, ráadásul a keret is nagyon erős. Esetleg a balhátvéd Höwedes élhet át nehéz pillanatokat Feghouli ellen, de másutt nem látom, hol vagy mitől jobbak az észak-afrikaiak.

Verdikt: 2-0 Németország

 

Eddigi verdiktek:

 

Verdikt: hosszabbításban továbbjut Brazília, Medel és Vidal nélkül hamarabb. 2-1. Valójában: büntetőkkel Brazília

Verdikt: kétgólos kolumbiai győzelem. 2-0 vagy 3-1. Valójában: Kolumbia 2-0.

Verdikt: egygólos holland győzelem. 1-0, 2-1 vagy 3-2. Valójában: Hollandia 2-1.

Verdikt: 2-0 Costa Rica. Valójában: büntetőkkel Costa Rica.

A bejegyzés trackback címe:

https://takacskrisztianir.blog.hu/api/trackback/id/tr16454917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.